2025. 05. 18. Vasárnap Erik, Alexandra napja
Jelenleg a TV-ben:

A beszélő köntös

Következik:

Hazahúzó 01:00

Külföld

Magyar Nemzet: Az orosz-ukrán háborúban is bevethetik az új brit energiafegyvert?

Drónrajokat lőtt le az újonnan kifejlesztett, rádióhullámokkal működő védelmi energiafegyver első nagyszabású tesztjén a brit hadsereg.

  • Magyar Nemzet: Az orosz-ukrán háborúban is bevethetik az új brit energiafegyvert?

A londoni védelmi minisztérium csütörtöki tájékoztatása szerint a rádiófrekvenciás irányított energiafegyver (Radio Frequency Directed Energy Weapon, RFDEW nevű rendszer) próbaüzemét Wales nyugati térségében tartották, és a fegyver képesnek bizonyult számos cél egyidejű és szinte azonnali semlegesítésére.

A tárca ismertetése szerint az RFDEW-fegyverrendszer tesztje során egyetlen bevetéssel egyszerre két dróntrajt – összesen több mint száz drónt – sikerült nyomon követni, célba venni és leszedni.

A londoni védelmi minisztérium hangsúlyozza, hogy az ukrajnai hadszíntéren zajló harci cselekmények során mind gyakrabban fordul elő drónrajok bevetése. 

A brit katonai hírszerzés becslése szerint az ukrán fegyveres erőknek tavaly több mint 18 ezer támadó drónnal kellett szembeszállniuk. 

Az RFDEW-fegyverrendszer nagyfrekvenciájú rádióhullámokkal károsítja az ellenséges drónok kritikus fontosságú elektronikai részegységeit, így ezek az eszközök működésképtelenné válnak vagy lezuhannak.

,,Az új rendszer egy-egy bevetése mindössze 10 pennybe (48 forintba) kerül, így az RFDEW a rakéták alkalmazására alapuló hagyományos légvédelmi rendszerek költséghatékony kiegészítő eleme lesz" – áll a londoni védelmi tárca csütörtöki ismertetésében. 

A minisztérium szerint az új energiafegyver hatótávolsága jelenleg egy kilométerig terjed, és hatékonyan alkalmazható olyan eszközök ellen is, amelyek működését elektronikus hadviseléssel nem lehet megzavarni. 

A londoni védelmi minisztérium az utóbbi hónapokban több más új, élenjáró technológiával működő támadó és védelmi fegyverrendszer kifejlesztéséről is beszámolt. 

A tárca decemberben arról adott tájékoztatást, hogy a brit hadsereg új típusú drónelhárító lézerfegyvert tesztelt sikerrel. 

A nagyenergiájú fegyvert, amely intenzív infravörös sugarat irányít a kijelölt célpontokra, egy páncélozott járműről irányították a teszt céljából útnak indított drónok felé, és a fegyver mindegyik drónt megsemmisítette.

A brit királyi légierő nem sokkal korábban ugyancsak lézertechnológián alapuló, repülőgépekre felszerelhető rakétaelhárító rendszert tesztelt száz százalékos találati pontossággal. 

A védelmi minisztérium szerint még ebben az évtizedben légi támadóeszközök, mindenekelőtt drónok és rakéták elhárítására alkalmas lézerfegyverekkel szerelik fel a brit hadihajókat is. A DragonFire (Sárkánytűz) elnevezésű fegyverrendszert 2027-ben – a korábban kitűzött határidőnél öt évvel hamarabb – hadrendbe lehet állítani. 

A védelmi tárca szerint a támadó rakéták és drónok elhárítására jelenleg használt rakéták egyenként többmillió fontos ára helyett a DragonFire egy-egy bevetése tíz font (4800 forint) körüli költséggel jár.

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: AFP

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szijjártó Péter Ukrajna EU-s csatlakozásáról beszélt Pétervásárán + videó

Szijjártó Péter Ukrajna EU-s csatlakozásáról beszélt Pétervásárán + videó

A Fidesz és a KDNP vezető politikusai április elején indultak országjárásra az Ukrajna európai uniós tagságáról kezdeményezett véleménynyilvánító szavazás kapcsán. Az országjárás soron következő állomásaként kedden Pétervásárára látogatott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, ahol rövid tájékoztató után lakossági fórumot tartott a Szántó Vezekényi István Művelődési Házban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!