2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Macron: Az Uniónak reformokra van szüksége, Szerbia csak ezután csatlakozhat

Belső reformokra van szükség az Európai Unióban, és csak azt követően lehet szó bővítésről - hangsúlyozta Emmanuel Macron belgrádi megbeszélései után. A francia elnök szerint az EU a jelenlegi 28 tagú felállással nem működőképes és változásra van szükség.

  • Macron: Az Uniónak reformokra van szüksége, Szerbia csak ezután csatlakozhat

Katonai tiszteletadással fogadták Belgrádban a hivatalos látogatásra érkező Emmanuel Macront. A kapcsolatok megújítása - ez volt a francia elnök jelszava az indulás előtt, ami egyrészt arra utal, hogy Jacques Chirac 2001-es látogatása óta nem járt Szerbiában hivatalos úton francia elnök, másrészt pedig Macron nem titkolt célja, hogy rendezze a koszovói-szerb viszonyt és ezzel a Nyugat-Balkán európai integrációjának élharcosává váljon.

Ugyanakkor Macron alaposan lehűtötte a belgrádi kedélyeket azzal, hogy kimondta, a gyors csatlakozásra szerinte nincs mód. Rámutatott, belső reformokra van szükség az Európai Unióban, és csak azt követően lehet szó bővítésről. Mint fogalmazott, "az EU a jelenlegi 28 tagú felállással nem működőképes, változásra van szükség. A szerb - koszovói viszonyról azt mondta, Franciaország kész arra, hogy támogassa a párbeszéd folytatását, de külső erők akadályozzák a kompromisszumot.

"A megállapodás azt jelenti, hogy mindkét fél tartózkodik az egyoldalú és nem építő jellegű tettektől, az elmúlt hetek ebből a szempontból aggasztóak. A kötelezettségvállalásokkal ellentétes döntéseket hatályon kívül kellene helyezni." - utalt Macron arra, hogy a felek a politikai összecsapások után már gazdasági szankciókat vezetnek be egymással szemben.

Koszovó 2008-ban egyoldalúan kiáltotta ki függetlenségét Szerbiától, de a világ nagy részével ellentétben Belgrád azóta sem hajlandó elismerni és tartományának tartja a főként albánok-lakta területeket. A szerb elnök megköszönte Macronnak, hogy meghallgatta a szerb álláspontot.

" Nem mondhatom, hogy megtaláltuk a bölcsek kövét, nem akarok rosszat az albánoknak, vagy másoknak. Békét és megegyezést szeretnénk, a többi Macron elnök úr kezében van." - fogalmazott a szerb elnök.

A látogatás alatt mintegy 20 megállapodást írtak alá a felek, amelyek legtöbbje a gazdaság, a védelem, az oktatás és a kultúra területére vonatkozik. Közösen indították el a belgrádi repülőtér modernizációját, amelyet a Vinci francia konzorcium fog elvégezni.

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!