2024. 05. 18. Szombat Erik, Alexandra napja
Jelenleg a TV-ben:

Sajtóklub

Következik:

Csörte 09:05

Külföld

Légvédelmi célpontokra mért csapást Izrael Szíriában

A szíriai hadsereg légvédelmi állásaira mért rakétacsapást Izrael péntek hajnalban Szíria déli részén – közölte a szíriai védelmi minisztérium és az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH) nevű, nagy-britanniai székhelyű aktivistahálózat.

  • Légvédelmi célpontokra mért csapást Izrael Szíriában

Rámi Abdel-Rahmán, az OSDH vezetője azt közölte: az izraeli támadás egy radarállomást vett célba Szuveida és Deraa tartomány között. Az izraeli légierő nagy erőkkel repült be Deraa régió fölé, de a szíriai légvédelem nem lépett akcióba - tette hozzá.

A szíriai védelmi minisztérium is megerősítette, hogy izraeli támadás ért dél-szíriai légvédelmi állásokat. A tárca közlése szerint a csapás anyagi károkat okozott.

Izrael nem nyilatkozott az ügyben, de hadserege már korábban is mért csapásokat szíriai - elsősorban Iránnal szövetséges - célpontokra azóta, hogy 2011-ben belháború robbant ki Szíriában.

A pénteki szíriai csapást azzal egy időben hajtották végre, hogy erős robbanások hallatszottak a közép-iráni Iszfahán körzetében is, egy katonai bázis közelében, és ezeket hírügynökségi jelentésekben Izraelnek tulajdonították. Hivatalos iráni tájékoztatás szerint a helyi légvédelem lépett működésbe, és drónokat semmisített meg. Egyelőre sem iráni, sem izraeli részről nem erősítették meg, hogy izraeli műveletről volt szó.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Turistákat öltek Afganisztánban

Turistákat öltek Afganisztánban

Fegyveresek agyonlőttek három külföldi turistát és egy afgán állampolgárt az Afganisztán középső részén fekvő Bamiján tartományban pénteken - közölte a tálibok belügyminisztériuma.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!