2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 11:00

Lecserélte katonai vezetőit az észak-koreai diktátor

Hír TV

2018. június 4., hétfő 10:42, frissítve: hétfő 11:02

Fejek hullanak az észak-koreai hadseregben. Három főtisztet is lecserélt Kim Dzsong Un, mielőtt leült tárgyalni Donald Trump-al. Az amerikai védelmi miniszter már a helyszínen Szingapúrban készíti elő a történelmi csúcstalálkozót, ahol az Észak Koreai atomarzenál sorsa is szóba kerül.

Komoly tisztogatást vitt véghez Kim Dzsong Un az Észak-koreai hadseregben. A szöuli kormány szerint a diktátor lojálisabb emberekre cserélte három magas rangú vezetőjét. Távoznia kellett a védelmi minisztérium és a néphadsereg vezetőjének, valamint a vezérkari főnöknek is.

Hivatalosan is megerősítették, hogy Kim Dzsong Gak-ot Kim Szu Gil váltja a koreai néphadsereg politikai bizottságának élén. A védelmi miniszter és a vezérkari főnök távozásának hírét hivatalosan még nem jelentették be - közölte a dél koreai egyesítési minisztérium szóvivője.

Elemzők szerint az érintettek nem támogatták az amerikai észak koreai közeledést, a diktátor pedig a cserékkel üzent a kétkedőknek. Közben az amerikaiak is gőzerővel készülnek a június 12-i csúcstalálkozóra, ami még a múlt héten sem volt biztos a diplomáciai üzengetések miatt.

Mindenki csak kapkodja a fejét, hogy jaj lemondták a találkozót, aztán mégis megtartják. Nos, ez a valóság. Lehet, hogy tévében úgy tűnik, hogy minden nagyon klappol, de gondolják csak végig: az utóbbi időben Észak Korea mikor vezetett nemzetközi tárgyalásokat? Utoljára talán az '50-es években. Szóval szerintem elég rögös út áll még előttünk - magyarázta az amerikai védelmi miniszter Szingapúrban, a tervezett találkozó helyszínén.

A csúcson feltehetőleg nem csak Észak Korea nukleáris leszerelési programja lesz napirenden, de arról is tárgyalhat Donald Trump és Kim Dzsong Un, hogy az amerikai cégek milyen feltételekkel tudnak befektetni a kommunista államban.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!