2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Külföld

Kudarcot vallott Soros kampánya a Brexit ellen

Elsősorban a britek uniós kilépésének évek óta húzódó mizériája volt hatással az eredményre a múlt heti előre hozott parlamenti választásokon, ahol fölényes győzelmet arattak a konzervatívok Boris Johnson miniszterelnök vezetésével. A választás tanulságairól és a folytatásról Nigel Farage-t, a Brexit Párt elnökét kérdezte a Magyar Hírlap, aki mindig is a kilépésért küzdött.

  • Kudarcot vallott Soros kampánya a Brexit ellen

– A Brexitről szólt a választás, vagy egyéb körülmények is befolyásolták az eredményt?

– Voltak egyéb faktorok is, például Jeremy Corbyn tevékenysége a Munkáspárt elnökeként. Túlságosan szélsőbaloldali és nem kifejezetten hazafias. Természetesen a Brexit is nagyban befolyásolta az eredményt. Három és fél évvel a népszavazás után választani lehetett a Munkáspárt között, amelyik második referendumot akar, és a Konzervatív Párt között, amelyik azt mondja, hogy „hajtsuk végre a Brexitet”.

– A Brexit Párt visszaléptette a jelöltjeit a választókerületek csaknem felében, ott, ahol a konzervatívok győzelemre számítottak. Feláldozták a pártjuk esélyeit a Brexit érdekében?

– Igen, abszolút. Úgy fogalmaztam akkor is: az ország előbbre való, mint a párt érdeke. Ez a stratégia egyébként hatékonynak is bizonyult, hiszen a hagyományosan a konzervatívok által vezetett részeken, Anglia déli-délnyugati részén arra lehetett számítani, hogy mandátumokat szerezhetnek a Liberális Demokraták. A választás után pedig az elnökük azt mondta, hogy az én döntésem gyakorla­tilag megölte a kampányukat. Ők egyébként nagyon támogattak volna egy második népszavazást.

– Most mik a pártja tervei?

– Meglátjuk. Jól hangzik, hogy „hajtsuk végig a Brexitet”, de nézzük meg, tényleg jól csinálják-e. Tényleg kilépünk-e január végén, vagy sem? Véget ér-e jövőre az átállás, vagy évekre benne ragadunk? Ezek még nagy kérdések.

– Mire számít Skóciában?

– Folytatódni volt a konfliktus a Skót Nemzeti Párttal, de nem hiszem, hogy lesz újabb függetlenségi népszavazás. De ha mégis, elég biztos vagyok benne, hogy újra az Egyesült Királyság egysége fog győzni. Skócia bonyolult politikai kérdés marad.

– George Soros nagyon bőkezűen támogatta a bentmaradáspárti kampányt az elmúlt években, és ezt „oktatási célú” tevékenységnek nevezte. Mennyi hatása volt ennek?

–  A második referendumért folytatott bentmaradáspárti kampány kifulladt. Soros nem járt sikerrel, bár nagyon próbálta érvényesíteni a globalista nézeteit. Mindent összevetve ezen a választáson a lehető legjobb eredmény született a Brexit-pártiak számára.

– Orbán Viktor kormányfő gratulált Boris Johnsonnak, hogy „sikerült érvényesítenie népe akaratát, amely a szuverenitását az Európai Unión kívül kívánja biztosítani”. Egyetért?

– Teljesen igaza van. Mi az EU-n kívül akarunk harcolni a szuverenitásunkért, Orbán úr pedig az unión belül. Ez nagy kihívás.

Magyar Hírlap

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!