2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Külföld

Kovács Zoltán Londonban: A migrációt megállítani kell, nem menedzselni

A magyar kormány azt az álláspontot kívánja érvényesíteni az Európai Tanács által tárgyalt új keretstratégiában, hogy a migrációt nem menedzselni kell, hanem megállítani - mondta hétfőn Londonban Kovács Zoltán.

  • Kovács Zoltán Londonban: A migrációt megállítani kell, nem menedzselni

A Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára, aki a két-három havonta esedékes, a brit közélet és a sajtó képviselőinek tájékoztatását szolgáló látogatásra érkezett a brit fővárosba, az MTI-nek elmondta: Magyarország szilárdan képviselt álláspontjának része emellett a tagállami szuverenitás tiszteletben tartása és a kettős mérce alkalmazásának megszüntetése is.

Mindez együtt feltételezi kulturális, elvi értelemben az Európai Uniót megalapozó keresztény kultúrkör elvi, filozófiai és gyakorlati alapjainak védelmét és tiszteletben tartását - tette hozzá.

Kovács Zoltán szerint ehhez járul még a tagállamok gazdaságpolitikai mozgásterének tiszteletben tartása is, vagyis annak elismerése és elfogadása, hogy minden EU-tagország joga saját gazdaságpolitikai elegyének kialakítása.

A nagy-britanniai miniszterelnök-választási folyamattal kapcsolatban az államtitkár kijelentette: bármilyen döntés születik, azt Magyarország tiszteletben tartja.

Mindig is különösen jellemző volt a brit-magyar kapcsolatokra, például a brit EU-tagság megszűnésével (Brexit) összefüggő és egyéb vitás kérdésekben, hogy Magyarország azt vallja: kizárólag a brit választók joga eldönteni, hogy hazájukban mi történjék - hangsúlyozta Kovács Zoltán.

Hozzátette: mindkét jelölttel olyan kapcsolata van a magyar kormánynak, amely garantálja a kölcsönös tiszteleten és a gyakorlatias hozzáálláson alapuló együttműködés folytatását.

A távozó Theresa May konzervatív párti miniszterelnök tisztségéért Boris Johnson volt és Jeremy Hunt jelenlegi külügyminiszter verseng.

May június 7-én jelentette be lemondását a Konzervatív Párt vezetői posztjáról, miután a londoni alsóház háromszor is visszautasította a Brexit feltételrendszeréről kötött megállapodást.

Távozása miniszterelnöki megbízatásának végét is jelenti, de utódja július végére várható megválasztásáig mindkét tisztséget ügyvezető jelleggel betölti.

Kovács Zoltán hétfői tájékoztatóján hangsúlyozta: a folyamatosan képviselt hivatalos magyar álláspont szerint a brit kilépéssel kapcsolatos egyetlen fontos és mértékadó szempont az, hogy méltányos Brexitre van szükség, vagyis olyan feltételrendszerre, amely tiszteletben tartja a britek döntését.

Ennek része az is, hogy nincs szükség például kioktatásra - fogalmazott az államtitkár, kiemelve: a visszajelzések alapján a brit fél méltányolja ezt a magyar alapállást.

Hozzátette: Magyarország ugyanakkor kitart azon véleménye mellett is, hogy a Brexit kérdésében a 27 bennmaradó tagország által kialakított egységes uniós álláspont mentén lehet csak jó megoldást találni. Értelmetlen és lehetetlen is lenne egyedi megoldásokban gondolkodni - hangsúlyozta Kovács Zoltán.

Kiemelte: Magyarország számára elsődleges fontosságú az is, hogy a Nagy-Britanniában élő magyarok EU-jogok alapján szerzett jogosultságait és státusát a nemzetközi jog által lehetővé tett módon meg kell őrizni. Kovács Zoltán szerint erre a brit kormány részéről Magyarország garanciákat kapott.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!