2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

Külföld

Koronavírus: Készültség Brüsszelben

A koronavírus-járvány miatt nem az eredetileg tervezett helyen, Strasbourgban, hanem Brüsszelben tartják az Európai Parlament plenáris ülését. De ma délután a török elnököt is fogadják az EU vezetői. A helyszínről tudósítónk, Zöldhegyi Katalin jelentkezett.

  • Koronavírus: Készültség Brüsszelben

Zöldhegyi Katalin arra a kérdésre, hogy mekkora a készültség a városban a koronavírus-járvány miatt, azt válaszolta, hogy David Sassoli, az EP-elnöke kérdésre válaszolva azt mondtaa neki, hogy mindent ellenőrzés alatt tartanak, amit csak lehet fertőtlenítenek.

Hozzátette, egyelőre még nem biztos, hogy délután öt órakor megtartják a plenáris ülést, mivel többek között az Öt Csillag párt is az ülés elhalasztását kérte. 

A bejelentkezés során elhangzott az is, hogy délután érkezik Brüsszelbe a török elnök. Mint kiderült Erdogan először a NATO főtitkárával, Jens Stoltenberggel tárgyal, majd hat órakor találkozik Ursula von der Leyen bizottsági elnökkel és Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével.

A tudósító fontos körülménynek nevezte, hogy a török elnök látogatott el Brüsszelbe, ez arra utalhat, hogy az előkészítő tárgyalásokon volt előrelépés, így van esély arra, hogy megállapodás szülessen a görög-török határ rendezésének ügyében, illetve a migránsok Törökországban tartásának feltételeiről.

 

 

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!