2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Külföld

Koronavírus - A kínai elnök a közép-kínai Vuhanba látogatott

A járvány kínai gócpontjának számító közép-kínai Vuhanba látogatott Hszi Csin-ping, kínai elnök kedden, első alkalommal azóta, hogy az új típusú koronavírus a városban tavaly decemberben terjedni kezdett.

  • Koronavírus - A kínai elnök a közép-kínai Vuhanba látogatott

A Hszinhua kínai állami hírügynökség jelentése szerint Hszi látogatásának célja a járványügyi óvintézkedések felülvizsgálata.

A kínai elnök vuhani útja Peking magabiztosságát jelzi a járvány megfékezését illetően. A kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság kedden közölt adatai szerint hétfő éjfélig már csupán 19 új fertőzöttet diagnosztizáltak az ország szárazföldi részén, közülük 17 beteget Vuhanban, míg a másik két esetben a páciensek külföldön - az Egyesült Királyságban és Spanyolországban - fertőződtek meg, és ezt követően utaztak Kínába. A közép-kínai Hupej tartományban immár ötödik napja nem diagnosztizáltak újabb fertőzötteket Vuhanon, a tartomány székhelyén kívül, a kínai szárazföld többi részéről pedig harmadik napja nem jelentettek belföldön történt vírusfertőzést.

A Hupej Zsipao, hupeji lap kedden megjelent cikke szerint a tartomány vezetése megkezdte az előkészületeket arra, hogy az üzleti élet visszatérhessen a normális kerékvágásba a mintegy másfél hónapja lezárt tartományban, és tervet dolgoznak ki a közlekedési és utazási korlátozások biztonságos feloldására.

A járvány összes fertőzötteinek száma Kína szárazföldi részén hétfő éjfélig 80 754-re, a halálos áldozatoké pedig 3136-ra emelkedett. A betegségből már közel 60 ezren gyógyultak fel az országban, míg jelenleg csaknem 18 ezren állnak kezelés alatt, közülük több mint 15 700 pácienst látnak el Vuhanban.

Trump: A vírus terjedése meglepte a világot

Az új koronavírus terjedése meglepte a világot - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Házban, egyúttal széleskörű intézkedéseket ígért az amerikai gazdaság élénkítésére. 

Az elnök egyebek között a személyi jövedelemadó csökkentését, vagy az órabérben dolgozó, de megbetegedett emberek fizetésének kiegészítését helyezte kilátásba. Közölte: kedden sajtókonferenciát tart majd azokról a lépésekről, amelyek révén a kormányzat a járvány miatti gazdasági visszaesésnek próbálja elejét venni. Minderről a Mike Pence amerikai alelnök irányította munkacsoport még kedden egyeztet a kongresszusban.

Trump kifejtette, hogy az amerikai gazdaság szerinte nagyon erős, de az új típusú vírus megjelenése - mint fogalmazott - "váratlanul érte az egész világot". A szövetségi kormányzat eddigi intézkedéseire utalva leszögezte: "mi nagyon, nagyon jól kezeljük a dolgokat. Szerintem mi nagyszerű munkát végeztünk". Elmondta azt is, hogy a kormányzat kapcsolatban áll a légitársaságok és a nagyobb hajótársaságok vezetőivel, Pence alelnök pedig kedden a főbb egészségbiztosítók képviselőivel egyeztet.

A Fehér Házban tartott sajtókonferencián részt vett Mike Pence alelnök, Alex Azar, az egészségügyi minisztérium vezetője, valamint Jerome Adams tisztifőorvos is.

Pence arról tájékoztatott, hogy a kaliforniai partoknál veszteglő Grand Princess üdülőhajó - amelyet napok óta nem engedtek kikötni San Franciscóban - befutott Oakland kikötőjébe, és megkezdődött az utasok átszállítása kaliforniai, arizonai és georgiai katonai támaszpontokon kialakított karanténba. A kötelező elkülönítés előreláthatóan 14 napig tart majd. Az óriáshajó fedélzetén 54 országból mintegy 3500 utas tartózkodik.

A 237 kanadai állampolgárságú utasért az ottawai kormányzat külön repülőgépet küldött, hogy hazaszállítsa őket.

Az amerikai alelnök tájékoztatása szerint az üdülőhajón 21 embert - két utast és a kiszolgáló személyzet 19 tagját - már diagnosztizáltak az új koronavírusos fertőzéssel, őket a hajón el is különítették.

Közben kiderült, hogy a Princess hajótársaság egy további üdülőhajója, a Panamában és a Karib-tengeren hajózó Caribbean Princess szintén nem köthetett ki - a Nagy-Kajmán szigeten -, mert gyaníthatóan koronavírusos fertőzöttek vannak a hajón, ezért visszafordult a floridai Fort Lauderdale felé. A hajózási társaság közleménye szerint elővigyázatosságból senkit nem engednek majd kiszállni, illetve mindenkit kötelezően karanténba helyeznek majd.

Donald Trump és Mike Pence vasárnap Floridában Ron DeSantis kormányzóval és a hajózási társaságok vezetőivel arról tárgyalt, hogy a megbetegedett utasok karanténba szállítását a szövetségi kormányzat finanszírozná.

Az országos járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) keddre ígérte a karanténba helyezésre és a betegség kezelésére vonatkozó új irányelvek közzétételét.

Hétfőn kiderült, hogy öt amerikai republikánus politikus önkéntesen karanténba helyezte magát, mert részt vett a legnagyobb amerikai konzervatív mozgalom, a CPAC pár nappal ezelőtt Washington mellett rendezett konferenciáján, ahol kapcsolatba került egy azóta bizonyítottan fertőzött résztvevővel. A politikusoknak egyelőre nincsenek tüneteik, de óvatosságból karanténba vonultak. Egyikük, Matt Gaetz floridai képviselő hétfőn Donald Trumppal együtt, az elnöki gépen utazott vissza Washingtonba.

Mike Pence kérdésre válaszolva közölte: nem tudja, hogy Donald Trumpon végeztek-e vírustesztet.

A Pentagon hétfő esti közlése szerint hasonlóképpen önkéntes karanténba helyezte magát Christopher Cavoli, az Egyesült Államok Európában állomásozó haderejének altábornagya. Az amerikai védelmi tárca közleménye szerint Cavoli egy nemrégiben tartott konferencián gyaníthatóan megfertőződhetett.

Újabb országok függesztik fel olaszországi repülő- és hajójárataikat

Marokkó, Tunézia és Albánia is bejelentette, hogy felfüggeszti közlekedési összeköttetéseit Olaszországgal, ahol Európában jelenleg a legintenzívebben terjed az új koronavírus-járvány. 

Szaad-Eddin el-Otmáni marokkói miniszterelnök kedden hajnalban tette közzé, hogy országa leállít minden Olaszországba irányuló vagy onnan érkező közlekedési járatot.

"Tekintettel a koronavírus olaszországi terjedésére, Marokkó kormánya úgy döntött, hogy további értesítésig" felfüggeszti ezeket a járatokat - írta Twitter-felületén az észak-afrikai ország kormányfője.

A rabati kormány erről néhány órával azután döntött, hogy Giuseppe Conte olasz miniszterelnök bejelentette: egész Olaszországra kiterjesztik a legmagasabb fokozatú óvintézkedéseket, miután a megerősített olasz koronavírusos esetek száma már meghaladta a 9 ezret, a halálos áldozatoké pedig 483-ra emelkedett.

A kedd reggel életbe lépő intézkedés a jelenlegi tervek szerint április 3-áig tart, addig Olaszország-szerte szünetel az oktatás is.

Marokkóhoz hasonlóan Tunézia is bejelentette az Olaszországba irányuló vagy onnan érkező repülő- és hajójáratok felfüggesztését. A tuniszi kormány emellett úgy döntött, hogy a jövő hétfőtől esedékes iskolai szünetet már csütörtöktől megkezdik - mondta el hétfőn az egészségügyi miniszter.

Tunézia előzőleg arról számolt be, hogy az országban újabb három koronavírusos fertőzést találtak. Az ismert esetek száma ezzel ötre emelkedett, és ebből négy fertőzött nemrég érkezett Olaszországból.

Albánia, amely hétfőn számolt be az első koronavírus-fertőzéses eseteiről - két Olaszországban járt férfiról és egyikük négy családtagjáról - a történtek alapján szintén arra a döntésre jutott, hogy április 3-ig leállítja a repülő- és kompjáratokat. A tiranai bejelentés akkor még csak a hétfőig karantén alá vett észak-olaszországi térségre és városokra vonatkozott.

A fertőzéses eseteket ismertető egészségügy-minisztérium közölte, hogy eddig 77 tesztet végeztek el az országban, és a beazonosított hat fertőzöttön "semmilyen különös tünetet" nem tapasztaltak.

A járványveszély miatt az albán kormány óvintézkedésként két hétre bezáratta az iskolákat is.

Több mint 400 ezer albán él az Adriai-tenger túloldalán lévő Olaszországban, ahol Európában jelenleg a legintenzívebben terjed a betegség.

MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Megállapodás született az Egyesült Államok és Niger között az afrikai országban állomásozó amerikai katonák kivonásáról - közölte az ügyet ismerő forrás a Reuters hírügynökséggel pénteken, miután Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes a nigeri vezetéssel tárgyalt.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!