2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Napindító 09:30

Külföld

Kivégzéssel válaszoltak a gyilkosságra

Három terrorista kivégzésével torolta meg pilótája megölését Jordánia. Nem sokkal azután végezték ki a már korábban halálra ítélt dzsihadistákat, hogy az Iszlám Állam közzétette a jordániai pilóta élve elégetéséről szóló felvételt. Mint kiderült, a dzsihadisták annak ellenére fogolycseréről alkudoztak Jordániával, hogy a pilótát már egy hónapja kivégezték.

Maáz al-Kasszaszbét tavaly december 24-én fogták el a dzsihadisták Szíriában, miután lezuhant F–16-os vadászgépével. Az Iszlám Állam által közzétett felvételen egy, a pilótára hasonlító férfi látható egy ketrecben. A foglyot gyúlékony folyadékkal öntik le, majd lángra lobbantják, végül köveket és más törmeléket öntenek a ketrecre, amit nem sokkal később egy buldózer agyonlapít. „Maáz al-Kasszaszbé ügyében, elfogásának első pillanatától kezdve a jordán hadsereg és más állami szervezetek nagy energiát fektetnek abba, hogy a sötét és gonosz erők szabadon engedjék őt. Ugyanakkor ez a bűnbanda eltökélte, hogy tragikus véget vet az életének olyan módon, amit minden vallás és jog elutasít. A hősünk meggyilkolása 2015. január 3-án történt, vagyis egy hónapja. Isten fogadja be őt a mennyben. A jordán hadsereg mártírként tekint hős pilótájára. A fegyveres erők meg fogják bosszulni a hősük halálát, hogy megerősítsék, a mártír pilóta vére nem hiába folyt. A bosszú olyan hatalmas lesz, mint a szenvedés, amit a pilóta elvesztése okozott Jordániának” – fogalmazott a jordán hadsereg szóvivője.

A jordán hatóságok el is kezdték a megtorlást. A felvétel nyilvánosságra kerülése után kivégezték az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat két, bebörtönzött tagját. Néhány órával később pedig kivégezték azt a halálra ítélt és bebörtönzött iraki terrorista nőt is, akit a jordániai pilótáért cserébe szabadon engedtek volna.

A pilóta kivégzése után a jordán király leszögezte, hogy az Irak és Szíria jelentős részét elfoglaló terrorszervezetnek semmi köze az iszlámhoz, és az ellene folytatott hadjárat az országa által vallott értékek védelmében zajlik. „Halálra ítéltek egy bátor pilótát, aki az értékeit, a nemzetét és a közösségét védte, és aki most a nemzet korábbi mártírjaihoz csatlakozott. Azokhoz, akik az életüket és a vérüket adták Jordániáért. A mártír hős családja mellett állunk a népünkkel és a fegyveres erőinkkel ebben a szenvedésben, ami minden jordán fájdalma is egyben. Ebben a helyzetben a feladatunk az – a nemzet fiainak és lányainak –, hogy egyként álljunk fel és nézzünk szembe ezzel a válsággal, ami még erősebbé és még egységesebbé tesz minket” – nyilatkozta Abdullah jordán király.

A Fehér Ház szerint a barbár cselekedet megkettőzi a globális koalíciónak a terrorszervezet legyőzése iránti eltökéltségét. „Az elnök utasításba adta, hogy minden forrást mozgósítsanak az Iszlám Állam által fogva tartott túszok, különösen az amerikaik felkutatására. Világossá tettük, hogy az elnök jelentős diplomáciai forrásokat kíván szentelni, ezért megpróbálja biztosítani az akaratukon kívül fogva tartott állampolgárok szabadon bocsátását” – mondta Josh Earnest szóvivő.

A pilóta halálhírére több jordán városban, így a férfi szülővárosában és a fővárosban is spontán tüntetések kezdődtek.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!