2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Kína arra számít, hogy Amerika inkább bukik a kereskedelmi háborún

Hír TV

2018. július 25., szerda 14:52, frissítve: szerda 15:56

Kína is arra számít, hogy Amerika inkább bukik a kereskedelmi háborún. Kínai elemzők szerint Donald Trump nem számol azzal, hogy az amerikai cégek mennyi profitot termelnek azzal, hogy Kínában gyártják a termékeiket. Közben ennek a legjobb példája, hogy az amerikai elnök újraválasztási kampány marketing termékeit is elkezdet Kínában gyártani.

Miközben dúl a kereskedelmi háború Amerika és Kína között, Donald Trump stábja Kínában gyártatja a kampányzászlókat az elnök újraválasztásához. A megmérettetés ugyan 2020-ban esedékes csak, ám a kampánycsapat előrelátó. Beraktároznának a zászlókból, mert azok ára felmehet, ha Trump folytatja a Kínából érkező áruk megsarcolását.

„Hirtelen nagyon megnőtt az igény ezekre a zászlókra és szerintem ez egyértelműen a vámoknak köszönhető. A következő két évben magasabbak lehetnek ezek a büntetővámok, most még viszonylag olcsón le tudjuk ezt gyártani” - magyarázta egy zászlókészítő gyár vezetője.

A gyár március óta 90 ezer zászlót gyártott le azzal a szlogennel, hogy „Tartsuk meg nagynak Amerikát”. Ez a 2016-os szlogen átdolgozása, két éve Donald Trump azzal az ígérettel nyert, hogy újra naggyá teszi Amerikát. Ennek egyik eszközét az importra kivetett védővámokban találta meg, amelyekkel kereskedelmi háborút indított Kína és az Európai Unió ellen. Az Egyesült Államok első körben az acél- és alumíniumimportot sarcolta meg, amit az EU és Kína sem hagyott válasz nélkül. A távol-keleti nagyhatalom - egyebek mellett - büntetővámot vetett ki a szójára, ami igencsak fáj az amerikai farmereknek.

„Az amerikaiak nem számolnak az áruk mozgatásával, pedig a legtöbb áru a világkereskedelemben nem egy helyen készül, az amerikai cégek a Kínában termelt áruk mozgatásával legalább 300 milliárd dollárt keresnek évente” - magyarázta egy kínai elemző.

2020-ra minden bizonnyal kiderül, hogy Donald Trump kereskedelmi háborúja újra naggyá tette-e Amerikát, vagy a fegyver visszafelé sült el, ahogy azt egyes elemzők megjósolták.

 

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!