2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:15

Külföld

Késelés New Yorkban, öt ember sérült meg

Egy álarcos támadó megkéselt öt embert New York államban egy rabbi otthonában szombat késő este, majd elmenekült - közölte a rendőrség és egy zsidó szervezet. A házban több tucatnyian ünnepelték a hanukkát. A gyanúsítottat elfogták.

  • Késelés New Yorkban, öt ember sérült meg

A sebesültek mindannyian kórházba kerültek, kettejük állapota válságos - tudatta az Ortodox Zsidók Közügyi Tanácsa. Később az AP hírügynökség azt írta, hogy nem tudni, milyen állapotban vannak a sebesültek.

A támadás Monsey-ben, New York városától ötven kilométerre északra történt. Egy rendőrkapitány egy-két órával később közölte, hogy a rendőrség talált egy gyanús járművet, és köröznek egy embert, akit a támadás elkövetésével gyanúsít. Legfrissebb hírek szerint a támadót már elfogták, és jelenleg rendőrségi fogdában van.

A CNN hírtelevízió egy névtelenül nyilatkozó rendőrségi szóvivőre hivatkozva közölte, hogy a gyanúsított - név szerint Thomas Grafton - csupa vér volt, amikor rendőrkézre került. A New York-i George Washington hídon haladt gépkocsijával, amikor a rendőrök a rendszámtábla alapján azonosították a járművét. A rendőrség helyi idő szerint éjfél után fogta el, incidens nélkül.

A hatóságok egyelőre nem közölték, hogy bármit tudnának a támadás okáról.

Andrew Cuomo New York-i kormányzó és Leticia James, az állam főügyésze közleményben ítélte el a támadást.

Cuomo később kijelentette, hogy a hanukka ünnepén elkövetett támadást "belföldi terrorizmusnak" kell tekinteni, és el is várja a hatóságoktól, hogy így kezeljék az esetet. "Nevezzük a nevén ezt: ezek az emberek belföldi terroristák" - szögezte le a kormányzó egy haszidi zsidó közösségnél tett látogatásakor a New Yorktól 40 kilométerre északra fekvő Rockland megyében. Cuomo szerint semmi kétség afelől, hogy a bűncselekmény gyűlöletből történt.

"Ez egy intoleráns időszak az országunkban. (...) Haragot látunk, látjuk, amint robban a gyűlölet" - mondta Cuomo, aki szerint a gyűlölet az ország rákfenéje.

Az Ortodox Zsidók Közügyi Tanácsa a Twitteren közölte, hogy az eset egy haszidi zsidó rabbi házában történt, aki legalább száz vendégével hanukkát ünnepelt éppen, a nyolcnapos ünnep hetedik estéjét. Több más forrás zsinagógaként azonosította az épületet, igaz, a rabbi háza egy zsinagóga mellett van.

Monsey a Hudson-folyó völgyében fekszik, és a völgyben több olyan város is van, amelybe az utóbbi években sok haszidi zsidó költözött - jegyezte meg az AP.

New York város rendőrsége az eset hatására bejelentette, hogy intenzívebbé teszik a járőrözést a zsidók lakta kerületekben.

New York város tágabb térségében (New York és New Jersey államokban) az utóbbi időben több erőszakos antiszemita támadás történt.

Donald Trump: Ki kell irtani az antiszemitizmus ördögi sorscsapását

 

Ki kell irtani az antiszemitizmus ördögi sorscsapását - írta Donald Trump amerikai elnök a Twitteren vasárnap délután, a New York államban egy rabbi otthonában elkövetett késeléses merényletre reagálva.

Az elnök hangsúlyozta, hogy a Hanukka ünnepének hetedik éjszakáján elkövetett antiszemita támadás "rémséges" volt. "Valamennyiünknek össze kell fognunk" - hangsúlyozta, és kiemelte az antiszemitizmus elleni közös harc fontosságát.

Donald Trump egyben a saját és a hitvese nevében is gyors és teljes jobbulást kívánt a támadásban megsebesült áldozatoknak.

A New York városától mintegy 50 kilométernyire északra fekvő Monsey városkában szombaton este egy álarcos merénylő öt ember késelt meg machetével a helyi haszid rabbi, Háim Rottenberg lakásán rendezett ünnepségen. A feltételezett afroamerikai merénylőt, a 37 éves Thomas Graftont vasárnap elfogták.

Andrew Cuomo az állam kormányzója "belföldi terrorizmusnak" minősítette a támadást. Az elmúlt hetekben New Yorkban és New Jerseyben több támadást követtek el zsidó vallású emberek ellen. Decemberben Jersey City egyik kóser boltjában lőttek le három embert, a héten pedig hét esetben sértegettek, vagy vertek meg zsidókat. Szombaton Bill de Blasio, New York polgármestere be is jelentette, hogy megerősítik a rendőri jelenlétet a város azon negyedeiben, ahol jelentős lélekszámú zsidó közösségek élnek. Az amerikai sajtó vasárnapi jelentései szerint New York Brooklyn negyedében az Őrangyalok (The Guardian Angels) nevű fegyvertelen civil szervezet tagjai vasárnap délután megkezdték a járőrözést.

A csoport alapítója, Curtis Sliwa, az NBC televíziónak elmondta, hogy éjjel-nappal járőröznek, elsősorban Brooklynban, de ha szükséges, New York más negyedeiben is. Elmondta azt is: meggyőződése szerint csoportjuk tevékenységének köszönhetően abbamaradnak az antiszemita támadások.

"Piros sapkánkkal és piros szatén dzsekinkkel nagyon is jól láthatóak vagyunk, így elrettenthetjük azokat, akik támadásokat terveznek" - fogalmazott Sliwa.

MTI, Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!