2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Júliustól csökken a szociális hozzájárulási adó

Csökken a szociális hozzájárulási adó-erről döntött az Országgyűlés. Mind a SZOCHO, mint az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás munkaadókat terhelő része 17,5 százalékra mérséklődik. Varga Mihály hangsúlyozta: a kormány elkötelezett a foglalkoztatás terheinek csökkentése mellett.

  • Júliustól csökken a szociális hozzájárulási adó

A kormány elkötelezett a foglalkoztatás terheinek csökkentése mellett - jelentette ki a pénzügyminiszter az Országgyűlés szerdai ülésén. Varga Mihály hangsúlyozta: a szociális hozzájárulási adó mérséklését a gazdaság jó teljesítménye teszi lehetővé. A tárcavezető hozzátette: az intézkedés sok pozitív változást eredményez munkaadóknak és munkavállalóknak egyaránt.

Varga Mihály, pénzügyminiszter azt mondta: "Az önök előtt lévő törvényjavaslat elfogadásával a kormány nem kevesebb, mint 450 milliárd forintot hagy a vállalkozásoknál az idei és a jövő évben, ez az összeg 2019-ben, idén már 144 milliárd forint lesz és 2020-ban pedig 310 milliárd forint. fontos kiemelni azt is, hogy a 6 éves bármegállapodás végrehajtását követően a magyar adóék, azaz a munkabér teljes adóterhelése a régiós versenytársak szintje alá fog csökkenni"

A Jobbik szerint a kormány tervezete nem újdonság, hanem egy elhalasztott intézkedés.

"Nem egy nóvum, nem most találta ki Magyarország kormánya valamifajta áldásként, az újonnan nyilvánosságra került gazdasági adatok ismeretében, hát ez egy 6 éves bérmegállapodásnak a függvénye, ez egy már letárgyalt és egyébként a tavalyi költségvetési ciklusra eredetileg időzített dolognak az eltolt megvalósítása" - jelentette ki Z. Kárpát Dániel, a Jobbik országgyűlési képviselője. 

 A DK egyetért a tervezettel. Arató Gergely azt monda: "A kormány ez alkalommal kivételesen betart egy megállapodást, amelyet a munkavállalókkal és a munkaadókkal kötött 2016 végén, ez olyan ritka, hogy egyrészt szóba állnak ezekkel a szereplőkkel, másrészt a velük kötött megállapodást betartják, hogy már csak pedagógiai okokból is támogatni kívánjuk"

Az MSZP is támogatta a javaslatot. Ugyanakkor Molnár Gyula kritizálta a kabinet adópolitikáját.

<<MOLNÁR GYULA, ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ, MSZP>>

"Nyilvánvalóan úgy gondoljuk, hogy mind a bérmegállapodás okán, mind pedig az adócsökkentés okán a végszavazásnál támogatni fogjuk ezt a törvényjavaslatot, azonban nagyon fontosnak tartom, tartottam elmondani azt, hogy továbbra is úgy gondoljuk, hogy az egykulcsos adórendszer több pénzt hagy felül, és kevesebb lehetőséget teremt az emberek számára alul" -  mondta az MSZP országgyűlési képviselője, Molnár Gyula. 

Az MSZP-vel folyamatos politikai szövetségben álló Párbeszéd azonban nem támogatja a javaslatot. Képviselőjük szerint a kormány az emberek érdekei helyett a nagyvállalatokat képviseli.

Tordai Bence, Párbeszédes képviselő szerint: "Önök egy szélsőjobboldali gazdaságpolitikát, vagy ha úgy jobban fáj, egy neoliberális gazdaságpolitikát folytatnak, teljesen semmibe véve azt, hogy mi a magyar társadalom tényleges érdeke"

2010 előtt a Gyurcsány-kormány agyonadóztatta a magyar vállalkozásokat, és egymillió embert tettek munkanélkülivé - emlékeztetett a KDNP képviselője.

Nacsa Lőrinc KDNP-s képviselő úgy reagált: "Adóemelésekkel, megszorításokkal sújtotta a munkavállalókat, a gyermeket nevelő családokat, éppen ezért 2010-től fontos volt, hogy ez a kormány amely az adócsökkentéseket és a családokat helyezte az első helyre, munkahelyteremtéssel, államadósság csökkentéssel adócsökkentéssel, és egyébként különböző gazdaság élénkítő programokkal segítse a magyar gazdaságot, ennek eredményeképpen állhatunk most itt"

<<ATMO SZAVAZÁS>>

Végül az országgyűlés 160 igen, 1 nem szavazattal, 5 tartózkodás mellett fogadta el az előterjesztését. Így júliustól 2 százalékponttal csökken a szociális hozzájárulási adó, valamint az egyszerűsített közteherviselési hozzájárulás munkaadókat terhelő része.

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!