2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Külföld

Jótékonysági tanszergyűjtés Erdélyben

Iskolástáskákkal, taneszközökkel, tornafelszereléssel, valamint élelmiszerekkel segíti a Brassó megyében élő szórványmagyarokat a Magyar Református Szeretetszolgálat. A szervezet évek óta meghirdeti nyári tanszergyűjtési akcióját, az adományokból nemcsak a Magyarországon élő, hanem a határon túli diákok is részesülnek.

  • Jótékonysági tanszergyűjtés Erdélyben

Élelmiszer-adományt nyújt át nehéz körülmények között élő családok számára a Magyar Református Szeretetszolgálat az erdélyi Kőhalomban. Ezenkívül a Radírozzuk ki a különbségeket kampány során több száz gyermek számára juttatnak el a szervezet munkatársai a tanévkezdéshez szükséges eszközöket, így iskolatáskákat, írószereket és tornafelszereléseket is.

Nem gondolom, hogy mi szórványt szeretnénk támogatni, mi - azt gondolom, hogy rászorulókat szeretnénk támogatni, fölemelni, segíteni őket. Szabó püspök úr említette egyszer, hogy mi az Úristen postásai vagyunk: mi kapjuk az adományt, és megkeressük neki a megfelelő célt, helyet - mondta Viktor Ágoston, a Magyar Református Szeretetszolgálat logisztikai csoportvezetője.

Az adományokat a Kőhalmi Református Egyházközség Szórványdiák-otthonában adták át, amely június óta a Magyar Református Szeretetszolgálat első erdélyi irodája is.

Mivel Kőhalom – ez nem csak egy református egyházközösség, hanem egyben szórványkollégium is működik itt – ezért a tanfelszerelésből elsősorban a diákjainknak szeretnénk juttatni. Azon diákjainknak, akik rászorulnak. Bármennyire meglepő lehet talán sok ember számára, de még napjainkban is sok szülőnek, sok gyereknek kihívás, hogy lesz-e megfelelő tanfelszerelése - nyilatkozta Szilágyi Zoltán, Kőhalom felekezetének lelkésze. 

A Kőhalomban átadott adományok értéke mintegy 800 ezer forint, amelyből felekezeti hovatartozástól függetlenül bármely gyerek, illetve család részesülhet.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Már az első nap Fidesz-plakátokat rongáltak

Éjféltől lehetett kirakni az önkormányzati választások kampányplakátjait. Józsefvárosban csupán néhány óra kellett ahhoz, hogy valaki megrongálja, letépje Sára Botondnak, a Fidesz–KDNP jelöltjének a plakátjait. Volt olyan oszlop is, ahol a kormánypárti jelölt hirdetőtáblája helyére Pikó András jelenlegi baloldali polgármesteré került.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Megállapodás született az Egyesült Államok és Niger között az afrikai országban állomásozó amerikai katonák kivonásáról - közölte az ügyet ismerő forrás a Reuters hírügynökséggel pénteken, miután Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes a nigeri vezetéssel tárgyalt.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!