2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Joe Biden alelnökjelöltje: Kamala Harris

Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje kedden közleményben tudatta, hogy az 55 éves kaliforniai szenátort, egykori ügyészt, Kamala Harris választotta alelnökjelöltjének.

  • Joe Biden alelnökjelöltje: Kamala Harris

Kamala Harrist több demokrata párti politikus és elemző ünnepelte kedden este, mint az Egyesült Államok történetének első afroamerikai női alelnökjelöltjét. Többen ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy pontosabb, ha a politikusnőt színesbőrűnek nevezik: Harris közgazdász édesapja ugyanis jamaicai, kutatóorvos édesanyja pedig indiai bevándorló volt az Egyesült Államokban.

Harris a harmadik női alelnökjelölt az amerikai történelemben. Korábban, az 1984-es elnökválasztáson a szintén demokrata párti Walter Mondale Geraldine Ferraro képviselőt, a 2008-ban tartott elnökválasztáson pedig a republikánus John McCain az alaszkai kormányzót, Sarah Palint választotta alelnökjelöltjének. Mindkét esetben a jelöltek, illetve a pártjaik alul maradtak vetélytársaikkal - a republikánus Ronald Reagannel és a demokrata párti Barack Obamával - szemben.

Közleményben Joe Biden úgy fogalmazott: azért választotta Harrist, mert "készen áll az irányító szerepre" és "átérzi azt a fájdalmat, amelytől nemzetünkben ma oly sokan szenvednek". Az életrajzok szerint Kamala Harrisnak nem volt könnyű a fiatalkora. A kaliforniai Oaklandben született, szülei válása után rákkutató édesanyja egyedül nevelte fel őt és a húgát, s bár egyetemet végzett és ügyész lett San Franciscóban, gyermekként megtapasztalta az Egyesült Államokban akkor széles körben és naponta érzékelhető faji megkülönböztetést. A mostani demokrata párti előválasztások során az elnökjelöltségért versenybe szálló politikusok egyik országos vitájában fel is idézett az életéből egy ilyen esetet, annak alátámasztására, hogy akkor még vetélytársa, Joe Biden régebben rasszista volt. Ostorozta Bident, mert baráti viszonyt ápolt a kongresszusban egyes fajgyűlölő politikusokkal, és ellenezte, hogy a fehér és a színesbőrű amerikai gyermekeket az integráció jegyében közös buszon szállítsák az iskolába.

"Volt egy kicsi lány Kaliforniában, akit a másodosztályúak közé sorolták az iskolai integrációkor, s akit külön busszal vittek minden nap az iskolába. Ez a kicsi lány én voltam" - mondta akkor Kamala Harris. Biden, akit elemzők szerint láthatóan zavarba hozott a politikusnő megjegyzése, azzal válaszolt, hogy ez "nem megfelelően állítja be az akkori álláspontomat".

Amerikai sajtójelentések szerint Biden és Harris viszonya ma már baráti. Alelnökjelöltsége bejelentése után Kamala Harris azt írta Twitteren: "Joe Biden képes arra, hogy összefogja az amerikaiakat, mert egész életében értünk harcolt". Kamala Harris ügyészi, majd politikusi pályafutását elemzők "briliánsnak" írják le, amely "méltó az amerikai álomhoz". Rövid ideig Kanadában is élt, ahol édesanyja a McGill Egyetemen oktatott. Öt esztendeig Montrealban járt iskolába. Az Egyesült Államokban a híres Howard Egyetemen diplomázott, amelyet Amerika történelmi fekete egyetemei és főiskolái között tartanak számon. Az igazság, amellyel tartozunk című önéletrajzi könyvében "önbizalommal teli és büszke fekete nőnek" írta le magát, édesanyjának köszönve, hogy a húgát és őt "eltökélten fekete lányokként nevelt fel". A The Washington Post című lapnak adott interjújában 2019-ben ugyanakkor azt hangoztatta, hogy a politikusokat nem a bőrszínük vagy a hátterük alapján kell beskatulyázni.

A Howard Egyetem után Harris a Kalifornia Egyetemen szerzett jogászi diplomát, s egy kerületi ügyészi irodában kezdte karrierjét. 2003-ban San Francisco kerületi ügyésze lett, majd megválasztották Kalifornia igazságügyi vezetőjévé. Két cikluson keresztül töltötte be ezt a megbízatást. Közben a Demokrata Pártban is aktív volt. 2016-ban a szövetségi kongresszus szenátorává választották.

A szövetégi fővárosban szenátorként akkor hívta fel magára az országos figyelmet, amikor a szenátusban meghallgatták a Donald Trump amerikai elnök által jelölt Brett Kavanaugh főbírót, illetve William Barr igazságügyminiszter-jelöltet.

Tavaly versenybe szállt a Demokrata Párt elnökjelöltségért is, de kampánya a kezdeti lelkesedés után nem volt sikeres. Már tavaly decemberben - még az iowai előválasztás előtt - felfüggesztette a kampányát, s az idén márciusban Joe Bident biztosította a támogatásáról. Bár a párt radikális szárnyához sorolják, az úgynevezett "progresszív" demokraták részéről kemény támadások is érték, régebbi ügyészi és igazságügyi vezetői munkája miatt. Harris ugyanis ellenezte a büntetési tételek enyhítését, nem támogatta a halálbüntetés eltörléséről szóló népszavazást, nem állt ki a marihuána fogyasztásának liberalizálása mellett, és nem volt híve a homoszexuálisok házassága engedélyezésének. 2015-ben például nem foglalt állást amellett, hogy végzetessé váló rendőri erőszak ügyében minden esetben független vizsgálatot rendeljenek el.

Az idén májusban Minneapolisban rendőri erőszak közben elhunyt George Floyd ügye óta többször is változtatásokat sürgetett a rendőri gyakorlatban.

Kamala Harris 2014-ben ment férjhez Doug Emhoff vállalati jogászhoz.

MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!