2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Jelentősen csökkent az elhunytak száma Belgiumban

Jelentősen, az elmúlt napokban regisztrált esetek csaknem felére, 26-ra csökkent a koronavírus által okozott megbetegedés következtében az elmúlt 24 órában elhunytak száma Belgiumban. Hollandia ugyancsak a vírus okozta halálesetek számának drasztikus csökkenésről adott hírt pénteken. Luxemburgban napok óta egyetlen ember sem vált a járvány áldozatává.

  •  Jelentősen csökkent az elhunytak száma Belgiumban

A belga közegészségügyi szolgálat pénteki tájékoztatása szerint a járvány belgiumi megjelenése óta 9212 ember hunyt el a betegségben.

Az újonnan fertőzöttek száma a hét elején jelentett 200 alatti esetekhez képest enyhe emelkedést mutatva 276-ra emelkedett. Ezzel ez idáig 56 511 ember esetében mutatták ki a kórokozó jelenlétét az országban. Kórházakban 1415 embert ápolnak, közülük 268-an részesülnek intenzív ellátásban. Mindkét mutató csökkenő tendenciát mutat - közölték.

Benjamin Dalle, a flamand kormány ifjúsági ügyekért felelős mindisztere a belga tartományi kormányokat és szakértőket tömörítő bizottság pénteki egyeztetése után bejelentette, július elsejétől megengedett a nyári táborok, és a tanulással összefüggő tanfolyamok megtartása szigorú egészségügyi szabályok betartása mellett. Ezek között szerepel, hogy a tábor, vagy rendezvény legfeljebb 50 fős lehet a vezetővel és minden kísérővel együtt. A résztvevőknek az előírt másfél méteres távolságot minden esetben meg kell tartaniuk, továbbá külső látogató fogadására nincs lehetőség. Arcmaszk viselése nem lesz kötelező.

A külföldre szervezett táborokat akkor lehet megtartani, ha azok helyszíne 150 kilométernél nincs messzebb a belga országhatároktól.

A bejelentés szerint május 27-től kinyitnak a játszóterek. A játszótereket a 12 évesek és az annál fiatalabb gyerekek látogathatják, legfeljebb húszan. A játék során az előírt biztonsági távolságot szintén be kell tartani.

Ben Weyts flamand oktatási miniszer arról tájékozatott, hogy június 2-től Flandriában, az ország északi, flamand nyelvű tartományának általános iskoláiban, valamint a középiskolák alsó tagozataiban megkezdődik az oktatás. A felső tagozatosok egyelőre heti egy nap járhatnak majd iskolába. A diákok számára 4 négyzetméter, a tanároknak 8 négyzetméter kijelölt területet kell biztosítani. Ezen belül más nem tartózkodhat.

Flandriában az óvodák is kinyitnak. A gyermekeknek nem kell majd betartaniuk a biztonságos távolságot, az arcmaszk viselése sem lesz kötelező, csak az óvónők számára akkor, amikor a szülőkkel találkoznak.

Hollandiában a helyi közegészségügyi intézet (RIVM) péntek délután szintén a járvány következtében elhunytak átlagos számának csökkenéséről tájékoztatott. A holland statisztika szerint az előző héten 2850 haláleset történt az országban, ami körülbelül 200-kal kevesebb a megelőző évek azonos időszakában feljegyzet adatoknál. A szakhatóság beszámolója szerint két hete még közel 90, a múlt hét folyamán átlagosan 50, a hét elején bekövetkezett mintegy 25 halálesethez képest az elmúlt 24 órában 13-an haltak meg a koronavírushoz köthetően. Az fertőzéssel frissen regisztráltak száma átlagosnak mondható, az elmúlt egynapban 188 ember esetében volt pozitív a vírusteszt eredménye, ezzel ez idáig 44 888 embernél mutatták ki a kórokozó jelenlétét az országban.

A holland sajtó tájékoztatása szerint az ország keleti felében fekvő Groenlo városának egyik vágóhídjának mintegy 600 dolgozója közül 45-nél mutatták ki a koronavírust. Az illetékes hatóságok a német határ közelében található húsfeldolgozó valamennyi munkavállalóját két hetes karanténra kötelezte.

A luxemburgi egészségügyi minisztérium az elmúlt napokban nem jelentett a járványhoz köthető egyetlen halálesetet sem, a héten két ember hunyt el a betegségben. A hét elején közölt 13 új esethez képest pénteken 9 ember szervezetében mutatták ki a vírus jelenlétét a nagyhercegségben.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!