2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Célpont 03:00

Külföld

Izland szigorúbb feltételekkel ismét engedélyezte a bálnavadászatot

Többhetes szünet után a korábbinál szigorúbb feltételek mellett ismét engedélyezik a bálnavadászatot Izlandon – jelentette be csütörtökön az élelmezési és halászati minisztérium.

  • Izland szigorúbb feltételekkel ismét engedélyezte a bálnavadászatot

A szigetország kormánya június 20-án, röviddel az idei bálnavadászati szezon kezdete előtt jelentette be a tevékenység felfüggesztését a nyár végéig állatvédelmi megfontolásból. A minisztérium akkor szakértői testületet kért fel annak megállapítására, hogy a bálnavadászat gyakorlata összeegyeztethető-e az állatvédelmi jogszabályokkal.

Svandís Svavarsdóttir élelmezési és halászati miniszter azzal indokolta a lépést, hogy kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogy a tengeri emlősök vadászata összeegyeztethető-e az állatjóléttel. Az izlandi állategészségügyi hatóság vizsgálati jelentése szerint az állatok leölése a tavalyi szezonban az engedélyezettnél hosszabb ideig tartott.

A szakértői testület véleménye szerint a nagy bálnák vadászatában a módszerek megváltoztatásával, a követelmények szigorításával, az alkalmazott eszközök és a gyakorlat szigorúbb felügyeletével "magasabb szinten biztosítani lehet az állatok védelmét".

A minisztérium részletes és szigorú rendeletet fog kibocsátani az alkalmazható felszerelésekre és a vadászati gyakorlat felügyeletére vonatkozóan.

A bejelentés értelmében az izlandi bálnavadászok péntektől megkezdhetik az állatok vadászatát. A tengeri emlősök vadászatára vonatkozó engedély az év végéig érvényes.

Állatvédő szervezetek felemelték a hangjukat a bálnavadászat ismételt engedélyezése ellen Izlandon. "Mélységesen csalódottak vagyunk az izlandi kormány azon döntése miatt, hogy az ideiglenes leállítás után ismét engedélyezi a bálnavadászatot" – mondta Astrid Fuchs, a WDC bálna- és delfinvédő szervezet munkatársa. "A bálnavadászat soha nem lehet humánus. Addig fogunk küzdeni, amíg a kegyetlen öldöklésnek véget nem vetünk" – mondta.

MTI

Fotó: Wikipédia

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!