2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

A szabadság bolond körei

Következik:

Híradó 12:00

Külföld

Ismét rekordot döntött Brazíliában az új fertőzöttek száma

Hatodik helyre került Brazília a halálos esetek és a fertőzések számát tekintve is a járvány által legsúlyosabban érintett államok listáján. Az országban több mint 190 ezer fertőzöttet regisztráltak, ennek ellenére az elnök a mielőbbi gazdasági nyitást szorgalmazza.

  • Ismét rekordot döntött Brazíliában az új fertőzöttek száma

Az egészség maga az élet. És a konditermek, a fodrászatok, mind hozzátartoznak az egészség megőrzéséhez.

Ezzel indokolta a brazil elnök, hogy hétfőn kiadott kormányrendeletében ezeket a szolgáltatásokat is a nélkülözhetetlen iparágak közé sorolta.

Bátrak kell lennünk, csak így tudunk szembenézni a vírussal. Az emberek haldokolnak? Igen, és sajnálom. De még több ember fog meghalni, ha a gazdaságot továbbra is gyengítjük a lezárások miatt

- tette hozzá Bolsonaro.

Brazil kormányzók ugyanakkor szembeszegültek az elnökkel, és kijelentették, hogy nem hajlandóak végrehajtani az államfő által javasolt lazításokat, és továbbra is érvényben maradnak a korlátozások az új típusú koronavírus-járvány miatt.

Brazíliában közel 190 ezer fertőzöttet regisztráltak eddig. A John Hopkins Egyetem összesítése szerint ezzel a több mint 200 millió lakosú ország a halálos esetek és a fertőzések számát tekintve is a hatodik helyre került a koronavírus-járvány által legsúlyosabban érintett államok listáján.

Chilében és Argentínában is súlyos a helyzet

Chilében az egészségügyi hatóságok rekordszámú, 22 újabb halálesetről számoltak be, a fertőzöttek száma pedig meghaladja a 37 ezret. A góc továbbra is a főváros, Santiago de Chile és környéke, ahol az újabb esetek 84 százalékát regisztrálták.

Argentínában is súlyosbodik a helyzet. Az elmúlt 24 órában mind az újonnan feljegyzett fertőzöttek, mind a halálos áldozatok száma rekordot döntött. A dél-amerikai országban március 20-a óta kötelező karantén van érvényben, azonban egyes gazdasági tevékenységeket már elkezdtek fokozatosan újraindítani.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!