2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Külföld

Ismét erőt demonstrálhat Salvini és a jobboldal

Kemény csatába indul a hétvégén Matteo Salvini és az egyesült olasz jobboldal az egyik legfontosabb vörös bástyaként emlegetett Toszkánáért. Paolo Borchia, a Liga párt európai parlamenti képviselője a Magyar Nemzetnek elmondta: bár a tartományi választások nem hoznak magukkal automatikus kormányváltást, hét régió szavazópolgárai most esélyt kapnak, hogy elmondják véleményüket a baloldali Demokrata Párt és az Öt Csillag Mozgalom egy éve tartó kormányzásáról.

  • Ismét erőt demonstrálhat Salvini és a jobboldal

Első komolyabb tesztje elé néz a tavaly szeptemberben alakult második Conte-kormány, vagyis az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) koalíciója a koronavírus-járvány most hétvégére halasztott, a biztonsági távolságtartás miatt kétnaposra nyújtott tartományi választásokon. A belpolitikai próbatétel hét régiót érint: az északi Valle d’Aostát, Liguriát és Venetót, a közép-olaszországi Marchét és Toszkánát, valamint a déli Campaniát és Pugliát.

A Matteo Salvini egykori belügyminiszter vezette Ligának, illetve az egyesült jobboldali koalíciónak legalább öt tartományban van esélye a győzelemre, elemzők azonban egyöntetűen úgy vélik, hogy a legnagyobb küzdelem a hagyományosan baloldalinak tartott Toszkánában várható.

– Ha a PD elveszíti Toszkánát, kormányválság léphet fel – írta a minap a La Stampa című olasz napilap, amely szerint bár egy jobboldali győzelem Toszkánában – illetve Marchéban és Pugliában – nem vezetne automatikusan előre hozott parlamenti választásokhoz, a PD elnöki székében ülő Nicola Zingaretti távozhat posztjáról, s a kormány jelentős átalakítására kerülhetne sor.

Folytatódhat Salvini sikersorozata

A jobboldal földcsuszamlásszerű győzelme tehát zűrzavarba taszítaná a római kormányt, másrészről pedig a tavaly októberben a baloldaltól elnyert Umbria régió után Salvini sikersorozatának újabb állomása lenne Toszkána.

Paolo Borchia, a Liga európai parlamenti képviselője lapunknak elmondta: Venetóban, Liguriában és Marchében a jobboldal sima győzelemre számíthat, s noha előre semmit nem lehet megjósolni, a Liga jelöltje most először keményen megszorongathatja a PD-t a második világháború vége óta vörös régióként számon tartott Toszkánában is. – Már az is nagy szó, hogy a PD nem veheti biztosra a győzelmét az egyik legfontosabb bástyájában – fűzte hozzá a veronai politikus. Arra a kérdésre, hogy mi okozhatta a vörös tartomány szavazóinak a baloldaltól való elfordulását, a Liga politikusa elmondta:

országosan is egyre több embert zavar, hogy a baloldal nem vesz tudomást a munkásosztály problémáiról, miközben a Liga – a helyzetet felismerve – ennek a társadalmi rétegnek az igényeire és elvárásaira is igyekszik reagálni.

– Aztán a kontrollálatlan tömeges bevándorlás is jelentős hatással van a politikai térkép átrajzolódására, a baloldal ugyanis láthatóan teljesen alkalmatlan az egyre súlyosabb probléma kezelésére – magyarázta a politikus. Mint mondta, arra számít, hogy ha a baloldal veszít Toszkánában, úgy fogják a vereséget kommunikálni, hogy annak nincs hatása az országos politikára. – Az esetleges veszteségük nyilvános lekicsinyítésén túlmenően azonban biztosra veszem, hogy a színfalak mögött komoly aggodalom ülne az arcukra, hiszen nem lehet a végtelenségig szimulálni a közvélemény felé, hogy minden a legnagyobb rendben, miközben a PD és az M5S közötti kényszerszövetség napról napra törékenyebb – érvelt Borchia. Hozzáfűzte: ha az egyesült jobboldal legalább öt régióban képes lesz nyerni, akkor azzal a szavazók elég egyértelmű üzenetet küldenének Róma felé.

Leáldozóban az Öt Csillag

A tartományi választásokkal egy időben az Öt Csillag Mozgalom (M5S) kezdeményezésére népszavazást is tartanak Olaszországban a parlament létszámának csökkentéséről. Elemzők úgy vélik, a referendum az M5S sorsát is megpecsételheti. A baloldali La Repubblica című napilap nemrég azt írta, hogy az olaszok a népszavazással mondanak véleményt az M5S több mint kétéves kormányzásának sikertelenségéről. A helyzet a 2016 decemberében tartott alkotmányos népszavazásra emlékeztet, amikor a referendum nem kívánt eredménye a Matteo Renzi vezette kormány lemondásához vezetett. A felmérések szerint egyébként pártállástól függetlenül az olaszok több mint hetven százaléka támogatja a parlament átalakítását, sokan azonban csak azért készülnek nemmel szavazni a referendumon, hogy megakadályozzák az M5S sikerét, amely a népszavazást kezdeményezte. A kétkamarás parlament létszámának csökkentését a képviselőház és a szenátus tavaly ősszel már megszavazta, de mivel alkotmánymódosításról van szó, lakossági megerősítésére is szükség van.

Túl sok az eltartott politikus. Ha a népszavazáson az igenek győznek, a következő parlamenti választástól a jelenleg 315 fős felsőházban 200 mandátum marad meg, a 630 fős alsóház pedig 400 tagú lesz. A referendum nem függ a részvételi aránytól, az urnákhoz járulók többségének akarata fog határozni.

A közvetlen demokráciát hirdető civil mozgalomból lett, magát korábban rendszerellenes pártként meghatározó M5S egyébként megalakulásakor tűzte zászlajára a törvényhozó hatalom reformját a „túl sok eltartott politikus” létszámának lefaragásával, amit az M5S tervei szerint a parlament tagjainak fizetéscsökkentése is követ majd.

Az Öt Csillag Mozgalom ugyan a nagyobbik kormánypárt a PD mellett, a tömörülés erodálódása már szinte a második Conte-kormány megalakulásakor egyértelmű volt, Luigi Di Maio olasz külügyminiszternek ugyanakkor a pártvezetői székről való – januárban bekövetkezett – lemondása óta az M5S még nagyobb bajban van.

A párt például előre borítékolhatja, hogy a tartományi választásokon egyetlen elnökjelöltje sem fog győzni. A párt támogatottsága az előrejelzések szerint akár tíz százalék alá csökkenhet. Ezért az M5S mindent a népszavazásra tesz fel: ha a szavazók többsége eltöröl 345 helyet a parlamentből, a párt győzelemért kiálthat, ez azonban aligha segít visszafordítani a tömörülés népszerűségének drasztikus zuhanását, illetve a demokratáknak a kormányon belüli dominanciáját.

 

Magyar Nemzet / Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

Magyarország EU-elnökségéről, az ukrajnai és a közel-keleti háborús konfliktusokról valamint a svájci-magyar gazdasági együttműködésről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Viola Amherddel, a Svájci Államszövetség elnökével pénteken a Karmelita kolostorban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!