2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Külföld

Ismét éles lőszert használtak hongkongi rendőrök

Ismét éles lőszerrel nyitott tüzet egy tüntetőre dulakodás során egy rendőr Hongkongban hétfőn - derült ki a tiltakozásról a közösségi médiában közzétett felvételekről.

  • Ismét éles lőszert használtak hongkongi rendőrök

A rendőrség megerősítette, hogy éles lőszert használt Sai Wan Ho kerületben, ahol tiltakozók eltorlaszoltak egy kereszteződést.

A megmozdulásról élő közvetítés volt látható az egyik közösségi oldalon, és a felvételen az látszik, hogy a rendőr közvetlen közelről lövést ad le egy fekete ruhás, maszkos tiltakozóra. A férfi a földre zuhan, majd felül, és a hasát fogja. Amikor pedig megpróbál ismét felállni, a rendőr a földre teperi. A képeken egy másik rendőr is leteper egy másik tüntetőt. A Cupid News nevű helyi híroldal képein pedig a két, földre fektetett tiltakozó látható, és az egyikük láthatóan vérzik.

Egy neve mellőzését kérő rendőrségi forrás megerősítette, hogy legalább két rendőr éles lőszerrel nyitott tüzet, és későbbre ígért hivatalos tájékoztatást. Ez már a harmadik alkalom az 5 hónapja tartó tiltakozások alatt, hogy a rendőrség éles lőszerrel nyit tüzet tiltakozókra. Eddig egyik lövés sem volt halálos.

A Kínához tartozó, de különleges közigazgatási státusszal rendelkező Hongkongban öt hónapja kezdődtek tömegtüntetések, mert a helyi kormányzat módosítani akarta a kiadatási törvényt, és félő volt, hogy hongkongiakat adhatnak ki Kínának. A javaslatot azóta visszavonták, de a tiltakozások nem hagytak alább. A tüntetők a rendőri erőszak kivizsgálását és a hongkongi vezetés távozását követelik.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

A svájci államfővel tárgyalt Orbán Viktor

Magyarország EU-elnökségéről, az ukrajnai és a közel-keleti háborús konfliktusokról valamint a svájci-magyar gazdasági együttműködésről tárgyalt Orbán Viktor miniszterelnök Viola Amherddel, a Svájci Államszövetség elnökével pénteken a Karmelita kolostorban.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!