2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Külföld

Ismét bíróság elé állt Matteo Salvini

Ismét bíróság elé kellett állnia a volt olasz belügyminiszternek, egy migráns-hajó 2019-es feltartóztatása miatt. Az ügyben most a hivatalban lévő bel-, illetve külügyminisztert is kihallgatta az esküdtszék. Matteo Salvini a tárgyalás után úgy nyilatkozott: büszkén vállalja tettét, amivel az Olaszországot menekülttábornak tekintő Európát sikerült felébreszteni.

  • Ismét bíróság elé állt Matteo Salvini

131 migránssal a fedélzetén érkezett Olaszország partjaihoz a Gregoretti hadihajó 2019 júliusában. Az akkor még belügyminiszteri hivatalt betöltő Matteo Salvini azonban egészen addig nem engedte partra szállni a bevándorlókat, amíg az európai országok nem egyeznek bele, hogy a menekültek egy részét átvállalják.

A Liga párt elnöke ellen hatalmával való visszaélés, illetve emberrablás vádjaival pert indítottak. Az eljárás harmadik ülésére most a szicíliai Cataniaban került sor. A bírák most első sorban arról akartak meggyőződni, hogy a Gregoretti hajó feltartóztatására Salvini önállóan adott utasítást, vagy az akkori kormány közös döntése volt. Az esküdtszék elé idézték ezért Luciana Lamorgese belügyminisztert és Luigi di Maio külügyminisztert is.

Az ülés után Matteo Salvini elismételte: nem bánta meg tettét, amivel megvédte Olaszország határait, biztonságát és méltóságát.

Azt is elmondta, hogy az új olasz miniszterelnök, Mario Draghi bevándorlásról alkotott elképzelései harmóniában állnak a Liga migrációs politikájával, hiszen a kormányfő az európai határok tiszteletben tartására, az illetéktelen bevándorlók visszatoloncolására, és az európai tagállamok közötti szolidaritásra épít. Ebben a Liga teljes erőbedobással és büszkén vesz részt – tette hozzá Salvini.

HírTV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Teherán válasza a történtekre + videó

Teherán válasza a történtekre + videó

Arról, hogy hogyan reagált Teherán a történtekre és milyen a biztonsági készültség Izraelben Breuer Péter közel-kelet szakértő, a Heti TV tulajdonosa élőben beszélt a Híradóban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!