2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Irán sikeresen állított elő 60 százalékosra dúsított uránt

Irán 60 százalékosra dúsított uránt állított elő - jelentette be pénteken Mohammed Kalibaf, az ország parlamentjének elnöke a Twitter közösségi portálon.

  • Irán sikeresen állított elő 60 százalékosra dúsított uránt

Az ország nukleáris programjának vezetője, Ali Akbar Szalehi a bejelentést megerősítette, elemzők azonban felhívják arra a figyelmet, hogy a hírt először a keményvonalasnak számító, korábban a Forradalmi Gárda parancsnoki tisztét is betöltő Kalibaf közölte.

Iránban egyébként júniusban tartanak elnökválasztást, és elemzők Kalibafot is lehetséges indulónak tartják.

Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter-helyettes a héten jelentette be, hogy az iszlám köztársaság 60 százalékos urándúsításba kezd, nem sokkal azt követően, hogy vasárnap szabotázs miatt bekövetkezett, nagy erejű robbanást jelentettek az ország középső részén lévő natanzi nukleáris létesítményből.

A támadással Teherán Izraelt vádolja, amelynek miniszterelnöke, Benjámin Netanjahu többször hangoztatta: országa mindenképpen megakadályozza, hogy Irán atomfegyverre tegyen szert.

Jóllehet Teherán kedden azt is bejelentette, hogy további ezer, az eddigieknél korszerűbb centrifugát helyez üzembe, Haszan Róháni iráni elnök a héten azt mondta, országa ettől függetlenül továbbra is részt vesz a 2015-ös iráni atomalku felújításáról szóló tárgyalásokon, amelyeket a nagyhatalmakkal folytatnak Bécsben.

A múlt héten kezdődött egyeztetések célja hogy Irán és az Egyesült Államok is visszatérjen a hathatalmi megállapodáshoz, amelynek értelmében Irán ígéretet tett arra, hogy legalább tíz évre korlátozza atomprogramját, cserébe az ellene hozott szankciók nagy részének fokozatos feloldásáért.

Az atomalkut Donald Trump előző amerikai elnök 2018-ban egyoldalúan felmondta, azzal vádolva Iránt, hogy nem tartotta be a megállapodásban foglalt kötelezettségeit. Trump egyúttal visszaállította a megállapodás értelmében eltörölt szankciókat Irán ellen. Irán ezt követően fokozatosan elkezdte felmondani a megállapodásban vállalt kötelezettségeit.

A síita állam kitart amellett, hogy nukleáris programja békés célú, ám az atomalku több aláíró országa, az Egyesült Királyság, Franciaország és Németország súlyos aggodalmát fejezte ki szerdán az urándúsítás mértéke miatt. "A magas tisztaságú urán előállítása fontos lépést jelent az atomfegyver fejlesztésében. Iránnak nincs indokolható szüksége ilyen magas dúsítottsági szintre a polgári felhasználásban" - szögezték le szerdán kiadott közös közleményükben.

Egy kedden közzétett amerikai hírszerzési jelentésben mindazonáltal azt közölték, hogy Irán jelenleg nem folytat nukleáris fegyverek előállítására irányuló kulcsfontosságú tevékenységet.

Az atomfegyverekhez 90 százalékosnál magasabb tisztaságú dúsított urán szükséges. Irán az atomalku értelmében csak az első generációs IR-1-es centrifugákkal folytathat legfeljebb 3,67 százalékos urándúsítást natanzi nukleáris létesítményében, de az amerikai kilépésre válaszul maga is felmondta a megállapodásból fakadó kötelességei teljesítésének egy részét.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!