2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

A szabadság bolond körei 03:00

Külföld

Így fenyegette meg Ursula von der Leyen az olaszokat a választások előtt

Ha Olaszország a parlamenti választások után "nehéz helyzetbe" kerül, megvannak az eszközeink, mint Lengyelország és Magyarország esetében - idézte Ursula von der Leyent, az Európai Bizottság elnökét pénteken a Corriere della Sera napilap pénteken.

  • Így fenyegette meg Ursula von der Leyen az olaszokat a választások előtt

Von der Leyen az amerikai Princeton Egyetemen mondott beszédében hozzátette, hogy akármilyen demokratikus kormány alakul a választások nyomán Olaszországban, az Európai Bizottság együttműködik Rómával.

Von der Leyen kijelentéseit "szánalmas fenyegetésnek, intézményes visszaélésnek" nevezte Matteo Salvini a Radio Capital rádiócsatornán. A Liga vezetője szerint az Európai Bizottság elnöke "teret tévesztett megfeledkezve, hogy minden európait képviseli, nem csak a baloldaliakat".

Matteo Salvini a jobbközép szövetség csütörtök esti római nagygyűlésén azt mondta, a fél világ diktálni akarja az olaszoknak, kire szavazzanak, de "Berlinnek, Párizsnak, Brüsszelnek meg kell nyugodnia, mivel a jobboldal fog győzni".

A jobboldali Il Giornale azt írta, Washington semmilyen vétót nem emelt az esetleges jobboldali kormánnyal szemben.

A választási kampány utolsó napján, a szombati kampánycsend előtt Matteo Salvini a közösségi oldalain zajló négyórás egyenes közvetítésben létesít kapcsolatot a szavazókkal.

Az Olasz Testvérek (FdI) elnöke, Giorgia Meloni Nápoly mellett a korábban baloldali munkásfellegvárnak tartott Bagnoli utcáin zárja kampányát.

Az Öt Csillag Mozgalom (M5S) és a baloldali Demokrata Párt (PD) a római tereket igyekeznek megtölteni.

KAPCSOLÓDÓ VIDEÓ

A közszolgálati RAI1 televízión csütörtök késő este sugárzott kampányzáróban a pártok vezetői egyenként válaszoltak a kérdésekre. Matteo Salvini a szerinte győztes jobboldali kormány legelső lépésének a rezsicsökkentést ígérte, hangsúlyozva, hogy ellenkező esetben karácsonyig egymillióan maradhatnak munka nélkül a termelés leállása miatt. Salvini hozzátette, hogy a legelső kormányülésen visszavezetik az illegális migrációt leállító rendelkezéseket. "Nem fogunk lemondani templomainkról, nem engedjük, hogy megváltoztassák imáinkat, évezredes történelmünket" - jelentette ki Matteo Salvini a jobbközép kampányzáró eseményén a római Piazza del Popolo terén.

A Enrico Letta, a PD főtitkára a most először szavazó fiatalokat buzdította voksolásra emlékeztetve, hogy közel négymillió új szavazót várnak az urnákhoz. Az M5S elnöke Giuseppe Conte bejelentette, hogy pártja nem lép szövetségre a baloldallal. Az ötcsillagosok legjobb döntésének nevezte a Draghi-kormány júliusi megbuktatását.

Milyen Olaszországra ébredünk hétfőtől? - kérdezte a Gazzetta del Mezzogiorno dél-olasz napilap, megjegyezve, hogy a választás az ország déli régióiban dől el, ahol az M5S, a PD és az FdI harcol a szavazatokért. A La Repubblica napilap rámutatott, hogy szoros verseny a kétszáz fős szenátusban várható, ahol a választási rendszer sajátossága miatt erős győzelem kell a többség megszerzéséhez.

Kampányzáró televíziós szereplésében Giorgia Meloni kijelentette, hogy az Olasz Testvérektől egyedül a baloldal fél, mivel tart "hatalmi rendszere" elveszítésétől. A felmérések szerint esélyes miniszterelnök-jelölt Meloni a jövendőbeli kormány legsürgősebb lépéseként a gáz- és villanyáram árai egymástól való függetlenítését jelölte meg. Bejelentette, hogy a jobboldal energetikai csomóponttá (hub) akarja átalakítani a több irányból érkező vezetékrendszerrel bíró, valamint természetes forrásokban gazdag Olaszországot.

Giorgia Meloni az illegális bevándorlás azonnali leállítását sürgette a befogadásra jogosultak európai szétosztásával. Az Oroszországgal szembeni szankciók fenntartása mellett kötelezte el magát egy úgynevezett kompenzációs alap bevezetését szorgalmazva a szankcióktól leginkább sújtott tagállamok számára. "Nem értek mindenben egyet Orbánnal a külpolitikában és Ukrajnával kapcsolatban (..), de tagadhatatlan, hogy a nyugati szövetségben vannak országok, melyek nyernek a szankciókon, mások viszont veszítenek" - jelentette ki Giorgia Meloni.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

Napi aktuális – Vita a NatCon jelentőségéről + videó

A Napi aktuálisban immár ma másodszor vendég volt Zila János elemző, Alapjogokért Központ és Szentiványi István külpolitikai szakértő, akikkel a "Vita a NatCon jelentőségéről" témában beszélgetett Velkovics Vilmos műsorvezető.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!