2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Napi aktuális 23:30

Külföld

Hírszerzők szerint megvan Abu Bakr al-Bagdadi utódja

Az Iszlám Állam nevű terrorszervezet egyik alapítója és legfőbb ideológusa, Amír Mohammad Abder-Rahmán al-Maula asz-Szalbi vette át a meggyilkolt Abu Bakr al-Bagdadi helyét a csoport élén friss hírszerzési értesülések szerint - írta a The Guardian című brit napilap.

  • Hírszerzők szerint megvan Abu Bakr al-Bagdadi utódja

 

Az Iszlám Állam röviddel Bagdadi októberi halált követően új kalifát nevezett ki Abu Ibráhim al-Hasemi al-Kurasi személyében. Az ő nevét azonban elemzők és szakértők még sohasem hallották, és egyesek azt is megkérdőjelezték, hogy valóban létezik.

A The Guardian két meg nem nevezett hírszerzési ügynökség tisztségviselőire hivatkozva azt írta, hogy a szervezetet valójában Szalbi vezeti. Szalbi az Iszlám Állam egyik alapítója és ideológusa, és az iraki türkmén kisebbség tagja. A terrorszervezet vezetőségében azon kevesek közé tartozik, akik nem arab származásúak. A férfi a Moszuli Egyetemen diplomázott, és kulcsszerepet játszott a dzsihadisták által eretneknek tartott iraki jazidi kisebbség elleni népirtásban.

Szalbi 2019 augusztusa óta szerepel a legkeresettebb terroristák amerikai listáján. Washington 5 millió dollárt (körülbelül 1,5 milliárd forintot) ajánlott a férfi nyomravezetőjének. Az amerikai külügyminisztérium eddig is Bagdadi egyik lehetséges utódjaként tartotta számon őt.

Az Egyesült Államok október 27-én jelentette be Bagdadi halálát. Az Iszlám Állam vezetője felrobbantotta magát, amikor egy amerikai katonai osztag megostromolta azt az észak-szíriai házat, amelyben rejtőzködött.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!