2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Fidesz-KDNP kampánynyitója

Következik:

Paláver 16:30

Külföld

Hétfőn dőlhet el, lesz-e kormánya Koszovónak

Előzetes egyeztetés és koalíciós megállapodás nélkül néz szembe a koszovói parlamenti képviselőkkel a jövő hétfőn Albin Kurti, az ultranacionalista Önrendelkezés (Vetevendosje) nevű párt elnöke, akit Hashim Thaci államfő bízott meg kormányalakítással majdnem két hete.

  • Hétfőn dőlhet el, lesz-e kormánya Koszovónak

Az államfő annak ellenére kérte fel kormányalakításra a Vetevendosje vezetőjét január 19-én, hogy az nem tudta biztosítani magának a szükséges támogatást, így már akkor sem volt biztos, hogy képes lesz a megadott határidőn belül kormányt alakítani. A 15 napos határidő hétfőn lejár, a parlament ülését összehívták, Albin Kurti azonban mindeddig nem tudta biztosítani a szükséges parlamenti többséget.

A koszovói sajtóban megjelent információk szerint egyelőre nem tudni, hogy a politikus a hétvégét még arra használja-e, hogy igyekezzen megállapodásra jutni az október 6-i választáson második helyen végzett Koszovói Demokrata Szövetséggel (LDK), vagy hétfőn megkísérel egy kisebbségi kormányt megszavaztatni a parlamenttel.

A 120 fős törvényhozásban az Önrendelkezésnek 29, az LDK-nak pedig 28 mandátuma van. A kisebbségi pártok támogatásával sikerülhetne megszerezniük a többséget, ám ahhoz előbb nekik kellene megállapodásra jutniuk.

A Vetevendosje és az LDK már az előzetes eredmények ismertetése után megkezdte a koalíciós tárgyalásokat, a két pártelnök több mint egytucat alkalommal ült tárgyalóasztalhoz, mégsem sikerült megegyezniük. A híradások szerint nem is a tárcák elosztása okozza a legnagyobb vitát a két fél között, hanem az, hogy ki legyen az ország következő köztársasági elnöke, miután Hashim Thaci államfő mandátuma 2021-ben lejár. Isa Mustafa LDK-elnök azt szeretné, ha az új államfő az LDK-ból kerülne ki, míg Albin Kurti egyelőre nem hajlandó elkötelezni magát a leendő köztársasági elnök személye mellett, és korábban azt mondta, jobban szeretné, ha az új államfő párton kívüli személy lenne.

Isa Mustafa pénteken azt mondta, támogatni fogja Kurti kormányát, és nem tartja kizártnak, hogy sikerül megállapodniuk a koalícióról.

Politikai elemzők azonban nem tartják kizártnak, hogy újra előrehozott választást kell tartani a kis balkáni államban, és elképzelhetőnek tartják, hogy ha Albin Kurtinak sikerül is felállítania egy kormányt, az hamar megbukhat a belső feszültségek miatt.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Teherán válasza a történtekre + videó

Teherán válasza a történtekre + videó

Arról, hogy hogyan reagált Teherán a történtekre és milyen a biztonsági készültség Izraelben Breuer Péter közel-kelet szakértő, a Heti TV tulajdonosa élőben beszélt a Híradóban.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!