2024. 10. 04. Péntek Ferenc napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Komment 06:00

Külföld

Hetek óta élénk vita folyik Olaszországban az állampolgárság kérdéséről

Salvini megfosztaná az olasz állampolgárságtól a bűnöző migránsokat.

  • Hetek óta élénk vita folyik Olaszországban az állampolgárság kérdéséről

Az olasz Demokrata Párt elnöke Elly Sclein már akkor bejelentette, hogy aki Olaszországban születik és tanul, annak joga van az olasz állampolgársághoz. Az Ötcsillag Mozgalom és a kisebb baloldali pártok is jelezték: támogatják, hogy az Itáliában született külföldiek gyermekeinek hagyná jóvá az olasz állampolgárságot. A Több Európa baloldali párt elnöke Riccardo Magi a napokban közölte a sajtóval, hogy referendumot kezdeményeznek, céljuk pedig nem más, mint az állampolgársághoz jutás megkönnyítése. A 1992- óta érvényben lévő törvényt módosítanák úgy, hogy az állampolgárság jóváhagyásához szükséges 10 év kötelező olaszországi tartózkodási időtartamot 5 évre csökkentenék. 

A legszélsőségesebb gondolat a Zöldek és Olasz Baloldal Szövetsége európai parlamenti képviselőjétől, Ilaria Salistől származik, aki szerint az állampolgárságot egyszerűen el kellene törölni, így senkit sem érhet hátrányos megkülönböztetés.

Vitákat váltott ki a kormány koalíciós felei között, hogy most először a Hajrá Olaszország is hajlik az állampolgárság kiterjesztésére. Antonio Tajani kormányfő helyettes, a párt elnöke szerint az olasz társadalom megérett lépésre. A Hajrá Olaszország az oktatási intézményekben tanulmányokat folytatóknak adna állampolgárságot abban a reményben, hogy ezzel megkönnyítik beilleszkedésüket. A statisztikák szerint 560 ezer bevándorló gyermeke kapná meg az olasz állampolgárságot. Az Olasz Testvérek és a Liga kormánypártok azonban mindenfajta változtatást egyhangúlag elutasítanak. 

A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják, IDE KATTINTVA!

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Államelnöki választások Romániában: az egyik jelölt Orbán Viktor kitiltásával kampányol + videó

Államelnöki választások Romániában: az egyik jelölt Orbán Viktor kitiltásával kampányol + videó

Habár még hetek vannak a román államelnöki választásokig, máris egészen elképesztő kijelentések hangzanak el a jelöltek részéről. A legnagyobb ellenzéki párt, a balliberális Mentsétek meg Romániát Szövetség elnöke egyenesen kimondta, ha az ország elnöke lesz, fontolóra fogja venni Orbán Viktor kitiltását Romániából. A részletekről Hermann Endre tudósít, Bukarestből.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!