2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Külföld

Hatalmas fordulat a kis Maddie ügyében: áttörő sikert ért el a rendőrség

A nyomozás során az utóbbi időben sorra következtek be az újabb fejlemények. A rendőrök szerint nincs messze az igazságszolgáltatás.

  • Hatalmas fordulat a kis Maddie ügyében: áttörő sikert ért el a rendőrség

Az utóbbi időben számos fejleményt következett be a kis Maddie McCann ügyében. Azóta, hogy gyanúsítottként nevezték meg, először szólalt meg Christian Brueckner.

A 44 éves német pedofil levelet írt, amelyben „botránynak” minősítette a nyomozást, ártatlanságát hirdette, és felszólította a tárgyalást vezető ügyészeket, hogy adják fel.

Majd egy látó is jelentkezett az ügy kapcsán a német rendőrségnél. Az 50 éves Michael Schneider, aki már több eltűnt ember maradványait is sikeresen megtalálta, megadta a rendőrségnek a pontos koordinátákat, hogy szerinte hol van a lány holtteste Portugáliában.

A német hatóságok el is indultak volna az általa közölt koordinátákon, csakhogy portugál kollégáik figyelmeztették őket: korábban már átkutatták azt az erdőséget és az égvilágon semmit sem találtak.

Így a The Sun információi szerint a nyomozást vezető tisztek végül elvettették a híres médium tanácsát és mégsem kutatják át a megjelölt területet.

„Schnieder úr már sok-sok éve vad állításokat tesz arról, hogy mi történt Maddie-vel. Bár a rendőrök hálásak minden új információért, az algarvei nyomozók figyelmeztették német kollégáikat, hogy erre nem szabad időt szánniuk. A területet, ahová a férfi szerint Maddie-t elvitték, átkutatták. És a rendőrök biztosak benne, hogy nincs ott” – árulta el a lap forrása.

Nagyon úgy tűnik a viselkedése és kiborulásai alapján, hogy az ügy legújabb fejleményei és a gyanú súlya alatt kezd megtörni Christian Brueckner.

Ripost

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!