2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Nem húzott váratlant a kormányzópárt

Újraválasztotta elnökének Recep Tayyip Erdogan államfőt az Igazság és Fejlődés Pártja szombati kongresszusán.

  • Nem húzott váratlant a kormányzópárt

Erdogant a csaknem 1400 küldött egyhangúlag választotta pártelnöknek. Ezzel a török államfő tovább szélesítette hatalmát pártján belül és kívül egyaránt, írta beszámolójában a dpa német hírügynökség.

A török elnök harcias hangvételű beszédet tartott, melyben fogadkozott, hogy országa nem fogja hagyni magát megfélemlíteni sem az amerikai szankcióktól, sem a hitelminősítők rossz értékeléseitől. „Egyesek fenyegetnek bennünket a gazdaságon keresztül, szankciókkal, árfolyamokkal, kamatlábakkal és inflációval. Mi azt mondjuk nekik: kiismertük a játszmáitokat, és azt mondjuk nektek, fel is út, le is út. Nem fogunk kapitulálni azok előtt, akik stratégiai partnereinknek színlelik magukat, miközben Törökországot stratégiai célpontjukká teszik” – fogalmazott Erdogan.

A török elnök figyelmeztetése egyaránt szólt az Egyesült Államoknak és a Standard & Poor's, valamint a Moody's hitelminősítőnek. Utóbbiak szombaton ismét leminősítették Törökországot.

Ankara túsza

A pártkongresszust beárnyékolta Ankara viszálya Washingtonnal a Törökországban fogva tartott Andrew Brunson amerikai baptista lelkipásztor miatt. Brunsont 2016-ban Izmírben kémkedés és terrorizmus vádjával vizsgálati fogságba, majd néhány héttel ezelőtt házi őrizetbe helyezték. Donald Trump amerikai elnök a lelkipásztor azonnali szabadon bocsátását követeli. Trump „Ankara túszának” nevezte a tiszteletest.

Augusztus elején Trump büntetőintézkedéseket rendelt el a török igazságügyi és a belügyminiszter ellen a Brunson-ügyben játszott szerepük miatt. Ezenkívül duplájára emelte a török acél- és alumíniumimportra kirótt vámilletéket. Ezzel leszállópályára küldte az amúgy is gyengélkedő török lírát. Csütörtökön Steven Mnuchin amerikai pénzügyminiszter újabb szankciókkal fenyegette meg Törökországot.

Az amerikai büntetővámok miatt Ankara jelentősen megemelte több amerikai importcikk, köztük gépkocsik, alkoholos italok és dohánycikkek vámját. Erdogan emellett bejelentette az amerikai elektronikai cikkek bojkottját.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!