2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Külföld

Halálos áldozatokat is követelő földrengés volt Iránban

Közepes erősségű földrengés volt péntek hajnalban Irán északnyugati részén. A legfrissebb hatósági jelentések szerint legkevesebb öten meghaltak.

  • Halálos áldozatokat is követelő földrengés volt Iránban

Több mint háromszázan megsérültek, de többségük csak a kitört pánik közepette szerzett könnyebb sérülésüket. Csak tizenkét embert kellett kórházba vinni.

Az iráni állami televízió híradása szerint az epicentrum környékén harminc épület romba dőlt.

A helyi idő szerint negyed háromkor történt, 5,9-es erősségű rengés középpontja Hasztrud várostól 50 kilométerrel északkeletre, tíz kilométeres mélységben, az örmény és az azeri határ közelében volt az amerikai földtani intézet (USGS) és a teheráni egyetem geofizikai intézetének mérése alapján egyaránt. Az első nagyobb rengést két kisebb erejű, 4,2-es és 4,4-es földmozgás követte.

Közepes és nagy erősségű földrengések gyakran történnek Törökország keleti és Irán északnyugati részén. Iránban naponta átlagosan egy földrengést észlelnek. Két éve, 2017-ben hetes erősségű földrengés rázta meg az ország nyugati részét, több mint hatszáz ember halt meg, a sérültek száma pedig meghaladta a kilencezret.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Menczer Tamás: Megvan a 20.000 aláírás! + videó

Néhány óra alatt összegyűjtötte az európai parlamenti választáshoz szükséges húszezer aláírást a Fidesz–KDNP - jelentette be a kormánypártok kommunikációs igazgatója. Menczer Tamás azt mondta: a munkát folytatják, a cél, hogy minél több emberhez jussanak el.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!