2021. március 8.,
hétfő, Zoltán napja

Gyorsan terjed a járvány Európában

Hír TV

2020. március 6., péntek 12:35, frissítve: péntek 17:20

Szerbia mellett a Vatikánban is megjelent a koronavírus. Belgrád és a Szentszék egy-egy fertőzöttről tud. A francia államfő szerint elkerülhetetlen az országos járvány Franciaországban. Emmanuel Macron erről azt követően beszélt, hogy az országban 7-re emelkedett a halottak száma és több mint 400-an fertőződtek meg.

 

Lemondta az EP-elnök a jövő heti strasbourgi ülést

Tegnap késő este a koronavírus-járvány miatt lemondta az Európai Parlament elnöke, hogy a jövő heti plenáris ülést a német-francia határon lévő Strasbourgban tartsák meg. A 3 napos tanácskozás Brüsszelben lesz. Tudósítónk, Zöldhegyi Katalin ott van az Európai Parlament brüsszeli épületében.

Iránban feltartóztathatatlanul terjed a koronavírus

Iránban egyre nagyobb méreteket ölt a koronavírus. Az egészségügy súlyos gondokkal küszködik, így a betegség gyorsan terjed külföldre is a közel-keleti országból. A Magyarországon elsőként regisztrált, koronavírussal fertőzött betegek is iráni állampolgárok. Az Egyesült Államokban pedig egyre több államban hirdetnek vészhelyzetet, miután tovább nőtt az áldozatok száma. 

Többször járt Budapesten a szerb-koronavírus fertőzött 

Szerbiában is megvan az első koronavírus fertőzött, a vajdasági férfi többször járt Budapesten. Az ország egészségügyi minisztere azt mondta: a férfi a húgát látogatta meg Budapesten, a nő nem érezte jól magát, lázas volt. A szerb tárcavezető azt mondta, mindenkit teszteltek, aki kapcsolatba került a fertőzött személlyel és családjával. Hozzátette, nincs ok pánikra, napok óta számítottak rá, hogy Szerbiában is felbukkan a vírus.

Hollandiában megtörtént az első haláleset, Belgiumban megduplázódott a fertőzöttek száma

Meghalt az első, újfajta koronavírussal fertőzött beteg Hollandiában, a szomszédos Belgiumban egy nap leforgása alatt megduplázódott a fertőzöttek száma, Spanyolországban pedig még két haláleset történt.

 

A holland közegészségügyi intézet (RIVM) pénteki tájékoztatása szerint az első halálos áldozat egy 86 éves férfi, akit egy rotterdami kórházban ápoltak, miután megkapta  az újfajta koronavírus okozta betegséget. Nem tudni, hogy ki fertőzte meg. A kórházban azonosították azokat a látogatókat és egészségügyi dolgozókat, akikkel a beteg érintkezett, és megvizsgálják, hogy ők is hordozói-e a vírusnak. A RIVM arra kérte a rotterdami kórházban fekvő betegek hozzátartozóit, hogy maradjanak otthon, amennyiben belázasodtak vagy hidegrázást éreznek, és szükség esetén elvégzik rajtuk is a teszteket. Hollandiában jelenleg 82 koronavírusos fertőzöttről tudnak, többségük Észak-Olaszországban járt. Az első fertőzöttet február 27-én azonosították, ő is Olaszországban járt.

A belga egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint péntekre több mint a duplájára, 109-re nőtt a fertőzöttek száma. Csütörtökön 441 tesztet végeztek, és 59 új fertőzöttet találtak. Az újonnan azonosított vírushordozók jórészt az Olaszországból érkezett fertőzöttek családtagjai, vagy olyanok, akik valami úton-módon kapcsolatba kerültek velük, és már Belgiumban kapták el a fertőzést. A minisztérium a fertőzöttek számának további növekedésével számol.

Spanyolországban két újabb halálos áldozata van a koronavírus-fertőzésnek: egy 76 éves férfi egy madridi, egy 87 éves férfi pedig egy zaragozai kórházban hunyt el pénteken. Velük együtt már öt halottja van a kórnak.

Fernando Simon, a spanyol egészségügyi riasztási és vészhelyzeti koordinációs központ igazgatója sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: mindkét újabb áldozat a Covid-19 vírusfertőzés szempontjából veszélyeztetett csoportba tartozott életkora és egyéb, krónikus betegségei miatt. A spanyol fővárosban elhunyt férfi egy idősek otthonából került kórházba, az intézményben további 19 embernél mutatták ki a fertőzést, így működését azonnal felfüggesztették. A dél-európai országban a fertőzöttek száma 345, a legtöbben, 137-en a madridi tartományban kapták el a betegséget. Az országban eddig tízen gyógyultak meg a fertőzöttek közül. Mivel 92 százalékban behurcolt esetekről van szó, a spanyol egészségügyi hatóságok nem rendeltek el korlátozó intézkedéseket.

Az egyiptomi egészségügyi minisztérium pénteki tájékoztatása szerint 12 koronavírusos fertőzöttet azonosítottak egy nílusi kirándulóhajón, amely Asszuánból tartott a déli Luxor városában. Fertőzöttek ugyan, de egyiküknél sem jelentkeztek betegségre utaló tünetek. Eddig az észak-afrikai országban három vírushordozóról tudtak, és egyikük már teljesen meggyógyult.

Franciaországban kilencre emelkedett a halálos áldozatok száma, közel hatszáz fertőzött van

 

Franciaországban két újabb áldozattal pénteken kilencre emelkedett az új típusú koronavírus okozta megbetegedés halálos áldozatainak, és közel hatszázra a regisztrált fertőzöttek száma. Edouard Philippe miniszterelnök tárcaközi megbeszélést hívott össze estére az egészségügyi minisztériumba, ahol elképzelhető, hogy kihirdetik a betegség harmadik, járvány-fázisát.

Az egészségügyi tárca tájékoztatása szerint az előző naphoz képest pénteken eddig 154 új esetet találtak Franciaországban, ahol a járvány januári kezdete óta 577 megbetegedés történt. A héten napról napra egyre több új megbetegedést regisztrálnak.

Emmanuel Macron államfő pénteken egy idősotthonban tett látogatást, ahol megerősítette, hogy a járvány elérte Franciaországot, s valamennyi régióban vannak már fertőzöttek. A köztársasági elnök az új típusú koronavírusnak leginkább kitett idős emberekre való tekintettel azt kérte, hogy a családok próbálják meg nem látogatni az idősebb hozzátartozóikat.

"Maximálisan el kell kerülni, hogy a legkisebbek jelen legyenek a látogatásokon, mert ma már látjuk, hogy ők nagyon terjesztik a vírust" - hívta fel a figyelmet az elnök.

Az oktatási tárca tájékoztatása szerint mintegy 150 iskolát zártak be a járvány terjedése miatt, ami 45 ezer diákot, és valamivel több mint 3 ezer tanárt és oktatási intézményi dolgozót érint.

A betegség a parlamentet sem kíméli: elsőként csütörtök este egy képviselőről derült ki, hogy az új koronavírus tesztje pozitívnak bizonyult, és intenzív osztályon kezelik. A nemzetgyűlés elnöke pénteken közölte, hogy azóta az intézmény éttermének egyik dolgozójánál is kimutatták a korokozót, és további négy gyanús esetet vizsgálnak. A francia parlament jelenleg szünetelteti a plenáris üléseket, miután jövő hétvégén önkormányzati választásokat tartanak az országban.

Jóllehet a hatóságok lemondtak minden olyan, zárt térben tartandó rendezvényt - vásárokat, koncerteket, sportrendezvényeket, szakmai kiállításokat - amelyeken várhatóan 5 ezer embernél több venne részt, a március 15-én és 22-én tartandó kétfordulós önkormányzati választások elhalasztását egyelőre nem tervezik.  

A legtöbb új franciaországi fertőzött egy evangéliumi keresztény rendezvényen vett részt február 17. és 24. között a kelet-franciaországi Mulhouse-ban. A több ezer embert vonzó vallási találkozóról vihették el a résztvevők a korokozót az ország minden tájára, beleértve a tengerentúli Guyanát is, és így alakulhattak ki országszerte a fertőzési láncolatok.

A megbetegedések számának növekedése a múlt héten gyorsult fel Franciaországban, amely Olaszország és Németország mellett a Covid-19 fertőzés egyik fő gócpontja lett Európában. Szakértők szerint a hatóságok már készítik elő a harmadik, a járvány-fázis bevezetését, amely azon intézkedésekhez hasonlítható, amelyeket a gócpontoknál már bevezettek, azaz iskolabezárásokra, a tömegközlekedés korlátozására, rendezvények lemondására lehet számítani, de ezek életbe léptetése fokozatos lesz.

KAPCSOLÓDÓ ANYAGOK

Négyre emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon

 

Hír TV

x
Rendkívüli hír