A francia politikai színház legújabb, abszurd felvonásában Emmanuel Macron ismét azt a miniszterelnököt nevezte ki, aki 14 óra után lemondott. Míg a Le Monde és a Le Figaro is a káoszról cikkezik, mi azt a kérdést tesszük fel: kinek is áll valójában érdekében ez a permanens bénultság? A válasz, nem meglepő módon, Brüsszelbe vezet.
Első felvonás: A bohózat
Képzeljük el a jelenetet, ahogy azt a legjobb párizsi abszurd drámákban megírták. A rendező, Emmanuel Macron, kinevez egy új főszereplőt, Sébastien Lecornu miniszterelnököt. A kritikusok (és a parlamenti képviselők) fújolnak, a darab játszhatatlannak tűnik. A főszereplő alig 14 óra után le is dobja a jelmezt, és levonul a színpadról, mondván, "a feltételek nem adottak". A rendező erre négy napig töpreng a sötétben, majd a közönség elé áll, és bejelenti a briliáns megoldást: az új főszereplő nem más, mint... Sébastien Lecornu! A francia sajtó, a Le Monde-tól a Le Figaro-ig, egyszerre nevet és sír. A nézőtér (a parlament) mindkét oldala pedig már élesíti a késeket a bizalmatlansági indítvány formájában, még mielőtt a függöny egyáltalán felmenne.
Második felvonás: A filozófia (kinek jó ez?)
De tegyük fel a kérdést, amit egy jó színházi kritikus is feltenne: mi a darab mögöttes mondanivalója? Miért tapsol ehhez a bohózathoz a brüsszeli páholyban ülő elit? A válasz pofonegyszerű, és a politikai filozófia alapvetésein nyugszik. Brüsszelnek nincs szüksége egy erős, cselekvőképes, a nemzeti érdekeit képviselő Franciaországra. Egy gyenge, önmagával hadakozó, permanens kormányválságban fuldokló Párizs tökéletes partner a központosító, birodalmi törekvésekhez. Egy béna Franciaország nem fog vitatkozni a migrációs paktumról, nem kérdőjelezi meg a háborús finanszírozást, és nem áll ki a saját gazdái mellett. A francia káosz tehát nem egy hiba a brüsszeli gépezetben, hanem annak tökéletes működésének bizonyítéka.
Harmadik felvonás: A magyar kontraszt
És miközben a párizsi színpadon ez a végtelenített tragikomédia zajlik, érdemes egy pillantást vetni Budapestre. Itt egy stabil, cselekvőképes, a választók által egyértelmű többséggel támogatott kormány van hatalmon, amely a nemzeti érdeket képviseli. A kontraszt nem is lehetne nagyobb. A francia példa ékesen bizonyítja: a magyar modell, amely a józan észre és a valós társadalmi támogatottságra épül, nemcsak sikeresebb, de összehasonlíthatatlanul stabilabb is, mint a brüsszeli laboratóriumokban kikevert, életképtelen politikai kísérletek. Amíg Párizsban a darab véget nem érő ismétlésbe fullad, addig Magyarországon írják a jövőt.
Olvassa el a francia politikai káosz legújabb, mulatságos fejleményeit, és ismerje meg a brüsszeli modell valódi arcát!
