2023. 12. 04. Hétfő Borbála, Barbara napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:30

Külföld

Ferenc pápa párbeszédet sürget, és imádkozik az áldozatokért

Mély fájdalmát fejezte ki Ferenc pápa vasárnap a kazahsztáni összecsapások miatt, és mihamarabbi párbeszédet sürgetett, hozzátéve, hogy imádkozik az áldozatokért.

  • Ferenc pápa párbeszédet sürget, és imádkozik az áldozatokért

Ferenc pápa az Úrangyala-imádságot (Angelus) kísérő beszédében kifejezte reményét, hogy Közép-Ázsia legnagyobb országában mielőbb helyreáll a rend.

Kazahsztánban napok óta heves összecsapások zajlanak tüntetők és a biztonsági erők között, és ezeknek több tucatnyi halálos áldozata van. Az erőszakos tüntetők több középületet kifosztottak és felgyújtottak. A cseppfolyós földgáz árának emelkedése miatt kezdődött tiltakozások országos rezsimellenes tömegmegmozdulássá szélesedtek.

 

Több mint ötezer embert tartóztattak le a demonstrációk kezdete óta

Több mint 5000 embert tartóztattak le Kazahsztánban a tüntetések kezdete óta a kazah belügyminisztérium vasárnap reggeli tájékoztatása szerint, miközben az egészségügyi tárca azt közölte, hogy a halálos áldozatok száma legalább 164.

A belügyi tárca azt közölte, hogy az igazságügyi hatóságok 5135 ember ellen indítottak nyomozást különböző szabálysértések miatt. A tájékoztatás szerint a biztonsági erők 16 tagja vesztette életét a zavargások során, és körülbelül 1300-an közülük megsebesültek.

Az egészségügyi minisztérium vasárnapi közleménye szerint legalább 164 ember - köztük két gyerek - vesztette életét az egy hete kezdődött zavargásokban, 103-an közülük Almatiban, ahonnan a legsúlyosabb összecsapásokat jelentették. A tárca adatai szerint az összecsapásoknak több mint 2200 sebesültje van.

Erlan Turgumbajev belügyminiszter a Habar-24 televíziót arról tájékoztatta, hogy a tüntetések során több mint 100 bevásárlóközpont és banképület rongálódott meg, valamint körülbelül 400 járművet gyújtottak fel, köztük sok rendőrautót.

"A helyzetet azonban sikerült országszerte stabilizálni" - szögezte le, hozzátéve, hogy "a terrorelhárító egységek folytatják munkájukat".

A kazah hatóságok szintén hangsúlyozták, hogy sikerült csillapítani a feszültséget, valamint azt közölték, hogy az ország stratégiailag fontos létesítményeit az oroszok vezette katonai szövetség ellenőrzi.

Jóllehet nem tudni, pontosan mely létesítményekről van szó, a múlt héten a Roszkoszmosz orosz űrkutatási hivatal azt közölte, hogy a kazahsztáni Bajkonur űrrepülőterén megerősítették a kulcsfontosságú objektumok fegyveres őrségét.

Kaszim-Zsomart Tokajev kazah elnök a héten segítséget kért a volt szovjet tagköztársaságokat tömörítő, orosz vezetésű Kollektív Biztonsági Szerződés Szervezetétől (ODKB) a helyzet megoldásához, majd bejelentették, hogy Oroszország az általa vezetett katonai szövetség keretében több mint 70 katonai repülőgépet és katonákat küldött Kazahsztánba.

A kereskedelmi tárca részéről azt közölték, hogy az élelmiszerellátás az ország távolabbi régióiban is biztosított.

Helyszíni beszámolók szerint az ország legnagyobb városának számító Almatiban körülbelül 30 bolt ismét kinyitott vasárnap, az almati repülőtér azonban továbbra is zárva tart.

Kazahsztánban napok óta heves összecsapások zajlanak tüntetők és a biztonsági erők között, és ezeknek több tucatnyi halálos áldozata van. Az erőszakos tüntetők több középületet kifosztottak és felgyújtottak. A cseppfolyós földgáz árának emelkedése miatt kezdődött tiltakozások országos rezsimellenes tömegmegmozdulássá szélesedtek.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Megnyitott az eplényi sípálya

Megnyitott az eplényi sípálya

Megnyitott az eplényi sípálya, a téli sportok kedvelői egyelőre az A1-es pályát és a tanulópályát használhatják - közölte a Síaréna Vibe Park közösségi oldalán hétfőn.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!