2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Ferenc pápa bocsánatot kért a gyerekek elleni erőszak miatt

Hír TV

2018. január 16., kedd 21:47

A gyerekek elleni erőszakos bűncselekmények és a törvény felett álló egyházi vezetők miatt tüntetnek több tízezren Chilében Ferenc pápa látogatásakor. A katolikus egyházfő bocsánatot kért a visszaélések miatt és megismételte, hogy szeretné elérni az egyház megtisztulását.

Dél-Amerika egyik legkevésbé katolikus országában, Chilében nyolc templomot is felgyújtottak Ferenc pápa látogatása előtt. Miután a katolikus egyházfő megérkezett az országba, több tízezres tüntetések kezdődtek. A fővárosban a rendőrségnek vízágyúval kellett oszlatni a tömeget. A tüntetők azt a parkot akarták szétverni, ahol Ferenc pápa misézni fog.

„A katolikus egyház lábbal tiporja az emberi jogokat. Megtűrik és titokban támogatják a pedofíliát, mások kihasználását, és mindent megtesznek, hogy a világi felelősségre vonást, tehát a börtönt elkerüljék” – érvelt egy tüntető.

A katolikus egyházfő azután vesztette el a chileiek támogatását, amikor püspökké nevezett ki egy embert, aki köztudottan aktívan részt vett a katolikus egyház pedofilbotrányainak az eltussolásában. Felmentett egy olyan chilei papot is, akiről később még a vatikáni törvényszék is megállapította, hogy kisfiúkkal fajtalankodott.

„Fájdalmat és szégyent érzek a helyrehozhatatlan károk miatt, amiket néhány pap okozott” – mondta a pápa. Hozzátette, hogy szerinte minden bűnösnek jogában áll bocsánatot kérni, ha közben mindent megtesz az áldozatok támogatásáért. Az egyháznak mindent meg kell tennie azért, hogy a hasonló kegyetlenségek ne ismétlődjenek meg – fogalmazott.

A katolikus egyház a 70-es években vesztette el a hitelességét Chilében, mert együttműködtek Augusto Pinochet diktatúrájával, például olyan gyerekek átnevelésében, akiknek a szüleit politikai okokból végezték ki. A tüntetők a mai napig az ellen tiltakoznak, hogy az egyház a törvények felett áll. Azt is kifogásolják, hogy a pápai látogatás háromnegyedét a chilei állam fizeti az adófizetők pénzéből, miközben a lakosságnak kevesebb, mint a negyede tartja csak magát hívőnek.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!