2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Külföld

Ferenc pápa: Az emberek gyógyítása fontosabb, mint a gazdaság

A járvány után semmi sem lesz ugyanolyan, mint előtte, szükségünk van tehát a szentlélek fényére és erejére - mondta Ferenc Pápa Pünkösdvasárnapi beszédében. A szentlélek kiáradásának ünnepén a Szentatya hozzátette: reméli, hogy lesz az emberekben bátorság, hogy egy sokkal jobb világot építsenek. Ferenc Pápa szavait több száz ember hallgatta a Szent Péter téren, akik egymástól távol, maszkban álltak. A pápa legutóbb március elsején adta át üzenetét és áldását, mielőtt Olaszország, ahol több mint 33 ezer ember vesztette életét, lezárásokat vezetett be.

  • Ferenc pápa: Az emberek gyógyítása fontosabb, mint a gazdaság

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Csaknem megölte csecsemőjét egy nő Vasban

Életveszélyt okozó, gondatlanságból elkövetett súlyos testi sértés vétsége miatt folytat eljárást a Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy nő ellen, aki a gyanú szerint bántalmazta csecsemőjét - közölte az MTI-vel kedden a főkapitányság sajtóreferense.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Menczer Tamás: Egész Brüsszel azon dolgozik, hogy elhallgattassa Orbán Viktort

Menczer Tamás: Egész Brüsszel azon dolgozik, hogy elhallgattassa Orbán Viktort

Orbán Viktor miniszterelnök felszólalt volna egy konferencián Brüsszelben, de a baloldali polgármester és a szélsőbaloldali, erőszakos, anarchista Antifa fenyegetése, nyomása miatt az első két helyszín lemondta a rendezvényt - közölte Menczer Tamás, a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója kedden a közösségi oldalán.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!