2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Szigorúan titkos - Magyarország a Varsói szerződésben

Következik:

Híradó 12:00

Ferenc pápa: A világ újabb nagy háborúra készül

Hír TV

2017. november 2., csütörtök 21:32, frissítve: csütörtök 22:57

Ferenc pápa az elmúlt hónapokban többször is felszólalt az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti konfliktus elmérgesedése ellen.

A világ újabb nagy háborúra készül – figyelmeztetett Ferenc pápa. A katolikus egyházfő egy olasz temetőben arról beszélt: az emberiség még mindig nem tanulta meg, hogy a háború csak halottakat termel.

Ferenc pápa sírkövek között, egy Róma melletti katonai temetőben beszélt. A sírkert csaknem nyolcezer amerikai katona végső nyughelye, Olaszország 1943-as felszabadításának áldozatai. A szentatya fehér rózsát helyezett a sírkövekre, majd az ezt követő misében arra figyelmeztette az emberiséget, hogy napjainkban is fennáll egy nagy háború kirobbanásának veszélye.

„Napjainkban a világ ismét háborúban áll, és még nagyobb háborúra készül. Ebből elég, Uram” – fogalmazott.

Ferenc pápa az elmúlt hónapokban többször is felszólalt az Egyesült Államok és Észak-Korea közötti konfliktus elmérgesedése ellen, mivel egy nukleáris háború az emberiség nagy részét elpusztítaná. Az egyházfő halottak napján tartott miséjét is a fegyveres konfliktusoknak szentelte, arról beszélt, hogy a háború semmi mást nem termel, csak halottakat és temetőket, de szerinte ezt a leckét még mindig nem tanulta meg az emberiség.

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!