2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:05

Külföld

Feljelentette Matteo Salvinit egy NGO-hajó kapitánya

Ügyészségi eljárás indult Matteo Salvini ellen. A volt olasz belügyminisztert egy NGO-hajó kapitánya feljelentette rágalmazásért és bűncselekményre való felbújtásért. Matteo Salvini nevetségesnek tartja a helyzetet, és hangsúlyozta, hogy ő is feljelentést tesz a német állampolgár Carola Rackete ellen.

  • Feljelentette Matteo Salvinit egy NGO-hajó kapitánya

Közösségioldalán azt írta, alig várja, hogy találkozzon a bíróságon az elkényeztetett, baloldali kisasszonnyal, aki hobbiból illegális bevándorlókat szállít, és szabadidejében olasz katonai hajóknak hajt neki. Úgy vélte, ha Carola Rackete ugyanezt Németországban teszi, már börtönben lenne.

EURÓPAI MEGOLDÁST JAVASOL RÓMA AZ NGO-HAJÓK TEVÉKENYSÉGÉRE

Közös európai szabályrendszer bevezetését sürgeti az olasz belügyminiszter a nem kormányzati szervezetek hajói számára. A migránsokat mentő civilek háborognak, mert a tárcavezető az NGO-kal nem kíván egyeztetni. A jobboldal szerint ugyanakkor Róma valódi célja, hogy kibővítse a máltai egyezményt aláíró országok körét, és elérje a bevándorlók szétosztását.

 Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!