2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Külföld

Felfüggesztettek két tévéműsort, mert bírálták Erdogant

  • Felfüggesztettek két tévéműsort, mert bírálták Erdogant

A török médiafelügyelet (RTUK) felfüggesztett két televíziós műsort, mert bírálták Recep Tayyip Erdogan elnököt – jelentette a Hürriyet című török napilap csütörtökön.

A kormánykritikus Halk TV egyik beszélgetős műsorának öt adása marad el, a Fox TV hírműsora pedig 3 napos felfüggesztést kapott – írja a Hürriyet az RTUK szerdai döntésére hivatkozva. A műsorszolgáltatók pénzbírságot is kaptak.

A Fox TV egyik műsorvezetője, Fatih Portokal december elején szóvá tette az ellenzékre nehezedő nyomást, és azt mondta, az emberek már békésen sem mernek tiltakozni a földgáz árának emelkedése miatt. Megkérdezte azt is, vajon hány ember merne emiatt akár az utcára is kimenni.

Erdogan erre válaszában a műsorvezetőre utalva – akinek a vezetékneve narancsot jelent – azon élcelődött, hogy „egy narancs vagy valami citrusféle” hívja az embereket utcára.

„Tudd, hogy hol a helyed, máskülönben kapsz egy tockost ettől a nemzettől!” – közölte az elnök, és hozzátette, bízik benne, hogy „a bíróság majd móresre tanítja az ilyen embereket”.

A Halk TV egyik decemberi beszélgetős műsorában feltűnt továbbá a két, Törökországban ismert komikus, Metin Akpinar és Mujdat Gezen is, akik a demokrácia hiányosságairól beszéltek Törökországban. A színészek ellen az elnök megsértése miatt indult vizsgálat, és egy hétfői döntés értelmében nem hagyhatják el az országot.

A 2016-os puccskísérlet óta a török kormány számos újságírót záratott börtönbe, és több tucat sajtóorgánumot szüntetett meg.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!