2020. február 20.,
csütörtök, Aladár, Álmos napja

Felére csökkent az Olaszországot tengeren át elérő migránsok száma

MTI

2019. december 25., szerda 14:48

Felére csökkent az Olaszországot tengeren át elérő illegális bevándorlók száma 2019-ben az előző évihez képest az olasz belügyminisztérium szerdán ismertetett adatai szerint, a 2017-es évhez viszonyítva pedig 90 százalékkal csökkent.

2019-ben december 24-ig 11 439 migráns érte el az olasz partokat. 2018 azonos időszakában ez a szám 23 210 volt, 2107-ben pedig 118 914.

A legtöbb, 2654 illegális bevándorló az idén Tunéziából érkezett, az észak-afrikai országot Pakisztán és Elefántcsontpart követi a statisztikák szerint 1180, illetve 1135 migránssal.

Az erős csökkenés legfőbb oka szakértők szerint az a vitatott megállapodás, amelyet 2017-ben kötött az akkori szociáldemokrata kormány Líbiával, és amelyet sajtóértesülések szerint informális egyezségek kísértek több milíciával a polgárháború sújtotta észak-afrikai országban. A megállapodás révén akarták elérni, hogy a migránsok ne keljenek útra a tengeren át Olaszországba.

A 2018-as kormányváltást követően, a jobboldali Liga vezetője, Matteo Salvini lett a belügyminiszter, aki meghirdette a "zárt kikötők" politikáját a Földközi-tengeren tevékenykedő civil mentőhajókkal szemben. A 2019 szeptembere óta hivatalban lévő balközép kormány az elődjénél engedékenyebb bevándorláspolitikát folytat, és lehetővé teszi a mentőhajók kikötését. Az olasz partokat elérő legtöbb illegális bevándorló azonban nem így, hanem saját csónakokon vagy embercsempészek segítségével érkezik a tengeren át.

 

MTI