2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Külföld

Fáklyás tiltakozó felvonulásokat tartottak Franciaországban

Fáklyás felvonulásokat szerveztek csütörtök este a nyugdíjreform ellen tiltakozók Franciaországban, egy nappal a tervezetről döntő kormányülés előtt.

  • Fáklyás tiltakozó felvonulásokat tartottak Franciaországban

Utolsó szakaszába lépett a francia kormány nyugdíjreformja: a hetedik hete tartó tiltakozáshullám ellenére a 42-féle nyugdíjrendszer egységesítését előíró törvénytervezet - az eredeti menetrend szerint - a pénteki kormányülés napirendjén szerepel, majd február 17-én a nemzetgyűlési képviselők elé kerül vitára, akik várhatóan március elején szavaznak róla első olvasatban.

A La Croix című katolikus napilapnak adott interjúban Édouard Philippe miniszterelnök bejelentette, hogy

január 30-án kezdődik az a konferencia a szociális partnerek részvételével, amelynek április végéig kell megfogalmaznia javaslatait a nyugdíjrendszer finanszírozásának egyensúlyban tartására.

Amennyiben addig ezek nem születnek meg, a kormány visszateszi a tervezetbe a teljes jogosultság 64 évre emelését, ami a reformpárti szakszervezetek kérésére kikerült onnan.

A kormány két héttel ezelőtt bejelentett kompromisszumos javaslatának hatására a vasúti közlekedésben és a párizsi tömegközlekedésben fokozatosan helyreállt a rend, de a kedélyek nem csillapodtak le teljesen, miután a radikálisabb szakszervezetek különböző figyelemfelhívó akciókkal - politikusi beszédek megzavarásával, áramszünetek előidézésével, erőművek időszakos leállításával - folytatják a tiltakozást.

"Eltökéltségünk nem csökken" - mondta Philippe Martinez, a CGT szakszervezet vezetője a Public Sénat tévécsatornának.

Az Elabe közvélemény-kutató intézet szerdán közzétett felmérése szerint

a franciák 61 százaléka a nyugdíjreform visszavonását szeretné, mivel attól tart, hogy rosszul jár az új nyugdíjrendszerrel.

Miközben a közszférában dolgozók kilenc szakszervezete közül a két legnagyobb úgy vélte, hogy sikerült előrelépéseket elérni, és nem folytatja a tiltakozást, a többi hét szakszervezet pénteken ismét utcára hívja az embereket a kormányülést követően. Didier Lallement párizsi prefektus felelősségteljes magatartást kért mindenkitől az "incidensek elkerülése" érdekében, és jelezte, hogy a rendőri erők jelentős, 5-6 ezer fővel fogják a menetet a fővárosban biztosítani.

A tiltakozók csütörtök este mintegy 150 városban szerveztek fáklyás felvonulásokat: több ezren vonultak fel Párizsban, Strasbourgban, Lyonban és Metzben.

Kormányzati források csütörtökön elítélték, hogy a tiltakozók kisebbsége radikalizálódott, és minden eszközzel "a végsőkig" kitart.

Eközben az állami vasúttársaság (SNCF) - amelynek közel egymilliárd eurós bevételkiesést okozott a vállalatnál múlt héten befejeződött sztrájkhullám - az utasok visszacsábítására csütörtökön mintegy 5 millió kedvezményes árú jegyet hirdetetett meg belföldi útvonalakra.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz

Az idei európai parlamenti (EP-) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!