2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Észak-Korea nehéz és elhúzódó küzdelemre készül a győzelemig

Észak-Korea elszánta magát a "nehéz és elhúzódó küzdelemre a forradalom végső győzelméig" - mondta Kim Dzsong Un, az ország vezetője az állampárt központi bizottságának az ülésén, kedden.

  • Észak-Korea nehéz és elhúzódó küzdelemre készül a győzelemig

A kijelentést megfigyelők úgy értelmezik, hogy Phenjan nem hajlandó engedményeket tenni a félsziget denuklearizációjáról az Egyesült Államokkal folytatott, de megrekedt tárgyalásokon. Kim az év végéig adott időt Washingtonnak, hogy engedményeket tegyen az atomprogramjáról szóló tárgyalások folytatása érdekében, ellenkező esetben "új utat" választ.

A KCNA hivatalos hírügynökség jelentése szerint a politikus azt ígérte a pártvezetőségnek, hogy az ország "pozitív és offenzív politikai, diplomáciai és katonai ellenlépéseket fog tenni azért, hogy megőrizze a szuverenitását és biztonságát".

A központi bizottság ülése szombaton kezdődött, és kedden is folytatódik. Ez az első eset 1990 óta, hogy a testület többnapos tanácskozást tart.

A legfontosabb döntéseket Kim várhatóan az újévi beszédében fogja ismertetni. Szakértők szerint az "új út" kifejezés arra utal, hogy Észak-Korea visszatér a korábbi, provokatív lépéseihez, így az interkontinentális rakéták fejlesztéséhez vagy a kísérleti atomrobbantásokhoz.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!