2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 11:00

Külföld

Erős földrengés volt Kréta térségében

Földrengés volt hétfőn a görögországi Kréta körzetében, a földmozgás miatt legalább egy ember életét vesztette és kilencen megsérültek.

  • Erős földrengés volt Kréta térségében

A sziget legnagyobb városától, Irákliontól 20 kilométeres távolságban bekövetkezett földrengés erősségéről eltérő információk láttak napvilágot: míg az amerikai földtani intézet (USGS) közlése szerint a földrengés 6-os erősségű volt, az Athéni Egyetem geodinamikai intézete 5,8-as erősségről számolt be. A földközi-tengeri szeizmológiai intézet (EMSC) első jelentésében 6,5-es erősséget említett. Epicentruma a legfrissebb jelentések szerint 10 kilométeres mélységben volt.

Az ERT görög közszolgálati televízió értesülése szerint a halálos áldozat egy templomban dolgozott, amely a földrengés nyomán beomlott, és maga alá temette a férfit. Az ERT azt is közölte, hogy az epicentrum környékén több más épület is súlyosan megrongálódott.

Iráklion polgármestere, Vaszilisz Lambrinosz a Skai görög magántelevíziónak azt mondta, hogy az iskolákból hazaküldték a gyerekeket, az iskolaépületeket pedig ellenőrizni fogják.

Bár Görögországban gyakoriak a földrengések, ritkán okoznak súlyos károkat. Idén már több földmozgást is jelentettek a térségből.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!