2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Erdogan: Törökország katonai erőt alkalmaz, ha az idlíbi helyzet nem normalizálódik

Törökország nem vonakodik katonai erőt alkalmazni, ha az északnyugat-szíriai Idlíb tartományban a helyzet nem normalizálódik minél előbb - jelentette ki Recep Tayyip Erdogan török elnök pénteken Ankarában.

  • Erdogan: Törökország katonai erőt alkalmaz, ha az idlíbi helyzet nem normalizálódik

A török államfő, aki egyben a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) elnöke is, az AKP székházában a párt tartományi elnökei előtt felszólalva azt mondta: "Törökország számára minden szíriai esemény legalább annyira fontos és életbevágó, mint azok, amelyek saját határain belül folynak. Ankara nem tudja és nem is fogja tétlenül szemlélni az idlíbi, valamint a Szíria egyéb térségeiben zajló történéseket".

Erdogan szerint a szíriai kormányerők és a velük szövetséges orosz légierő annak ellenére nyomul előre és bombázza Idlíbet, hogy Moszkva, valamint a mérsékelt lázadókat pártoló Ankara január 12-én megegyezett a tűzszünetről.

Erdogan ezzel kapcsolatban úgy vélte: Törökország és Oroszország Szíria stabilitása és a polgárháború politikai megoldása érdekében állapodott meg a fegyvernyugvásról, amit Damaskusz és Moszkva "a kiontott vérrel és az okozott fájdalommal" lépésről lépésre megsért.

A török elnök ismételten leszögezte: országa nem tud elviselni egy újabb menekülthullámot; már így is 3,6 millió szíriainak nyújt menedéket, és nem nézheti tétlenül "a határainak feszülő fenyegetéseket" sem. Nyomatékosította: nem fogják engedni, hogy a damaszkuszi rezsim saját népe üldöztetésén keresztül folyamatosan migránsokkal fenyegesse Törökországot.

A szíriai hadsereg tavaly áprilisban kezdte meg támadását Idlíb és környéke ellen, a térség ugyanis a kormány ellen harcoló felkelők utolsó bástyája. A műveletet az orosz légierő támogatja. Az elmúlt hetekben a kormányerők több települést foglaltak vissza Idlíbben, kedden újra ellenőrzésük alá került a stratégiai fontosságúnak tartott Maarat an-Numan is, a tartomány második legnagyobb települése. A török védelmi minisztérium még aznap arra figyelmeztetett, hogy a támadások humanitárius válságot idézhetnek elő, mert a szíriai rezsim ártatlan civileket gyilkol, valamint emberek százezreit kényszeríti otthonuk elhagyására és elvándorlásra a téli körülmények között.

Erdogan pénteki beszédében a tavaly októberben Északkelet-Szíriában indított, az Ankara által terrorszervezetként kezelt helyi kurd fegyveresek ellen indított, és jelenleg függőben lévő török offenzívára is kitért. "A Béke Forrása fedőnevű hadművelet térségében is hasonló útelágazás felé tartunk, mert nem tartották be az adott szót" - fogalmazott.

Az északkelet-szíriai összecsapásoknak az október 17-én született török-amerikai, majd az október 22-én aláírt török-orosz tűzszüneti megállapodás vetett véget, amelynek következtében a Népvédelmi Egységek (YPG) nevű kurd milícia megkezdte a visszavonulást a török határ mellől. Az Ankara és Moszkva között létrejött egyezség alapján a határövezeti zónában török és orosz alakulatok közös járőrözést kezdtek. A török-szíriai határ őrizetét a török hadműveleti területen kívül a szíriai kormányerők egységei vették át.

Ankara az YPG-t a Délkelet-Törökországban tevékeny, és nemzetközileg is terrorszervezetnek nyilvánított, szakadár Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) szövetségesének tekinti.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!