2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Erdogan: "semmi közöm" az isztambuli polgármester elítéléséhez

Recep Tayyip Erdogan török elnök szombaton kijelentette, hogy "semmi köze" nem volt az isztambuli polgármester elítéléséhez, amely ellenzéki tüntetéseket és nemzetközi bírálatokat váltott ki.

  • Erdogan:

"Vajon ki áll a napokban hozott ítélet által keltett vihar mögött?" - tette fel a kérdést a török államfő, amikor először reagált Ekrem Imamoglu isztambuli városvezető szerdai elítélésére. "Ennek a vitának semmi köze hozzánk: sem hozzám, sem nemzetünkhöz" - tette hozzá Erdogan.

Egyúttal sajnálatának adott hangot amiatt, hogy "egyesek rajtunk keresztül próbálják lejátszani hatalmi játékaikat", amivel arra utalt, hogy az ítéletre adott reakciók a török ellenzék belső rivalizálásából fakadhatnak.

A 2023. júniusi törökországi elnökválasztáson Erdogan lehetséges ellenfeleként emlegetett Ekrem Imamoglut két év hét hónap szabadságvesztésre ítélték, valamint eltiltották politikai jogainak gyakorlásától a választási bizottság tagjainak "sértegetése" miatt.

Isztambulban csütörtökön több tízezer ember gyűlt össze, hogy támogatásáról biztosítsa Imamoglut, akit a török ellenzék komoly és esélyes jelöltjének tartanak, miután a 2019. májusi önkormányzati választáson elnyerte Törökország legnagyobb városának vezetését Erdogan pártja, az Igazság és Fejlődés Pártjá (AKP) elől.

A polgármester elítélése nemzetközi felháborodási hullámot váltott ki: az Egyesült Államok kormánya "mélységes aggodalmának és csalódottságának" adott hangot, míg Németország vezetése "a demokrácia elleni kőkemény puccsról" beszélt.

Erdogan júniusban bejelentette, hogy elindul a 2023-as török elnökválasztáson, de a hat politikai pártból álló ellenzéki szövetség még nem nevezte meg jelöltjét.

"Számunkra teljesen mindegy, ki lesz az ellenzék jelöltje" - közölte szombaton a török elnök, és felszólította politikai ellenfeleit: legyen "bátorságuk" megnevezni elnökjelöltjüket.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!