2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Napindító 07:30

Külföld

Emelkedik a napi fertőzöttek száma Spanyolországban és Portugáliában

  • Emelkedik a napi fertőzöttek száma Spanyolországban és Portugáliában

Emelkedik a napi fertőzöttek száma Spanyolországban és Portugáliában, miközben kevés az oltóanyag. Nagy-Britanniában meghaladta a 90 ezret a koronavírus halálos áldozatainak száma. Egy nap alatt minden korábbinál többen, 1610-en vesztették életüket. Az oltással viszont jól haladnak a britek, már több mint 4 és fél millió ember kapott vakcinát.

Nagy a forgalom. Sok beteget visznek a madridi kórházakba. Napok óta emelkedik a fertőzöttek száma Spanyolországban. Apró reménysugárt jelent, hogy néhány idősotthonban már a második adagot adják be a Pfizer-BionTech vakcinájából.

Annak érdekében, hogy mindenkihez, még a legtávolabb élőkhöz is eljusson a vakcina, mobil oltópontok telepítésébe kezdett a spanyol egészségügy. Személyzet van, csak a vakcina darabszáma lassítja az oltási kampányt.

Portugáliában az egészségügyi dolgozók tartanak a második oltásnál, miközben az ország kórházai éppen úgy leterheltek, mint a szomszédos Spanyolországban, és a napi fertőzöttek száma is emelkedik.

Nagy-Britannia előrébb jár a beoltottak számát tekintve, mint az európai uniós országok. Már több mint 4 és fél millióan kapták meg a koronavírus elleni vakcinát a 67 milliós országban, de a kórházak ott is alig győzik ellátni a betegeket. A brit statisztikai hivatal becslése szerint a lakosság nagyjából 10 százaléka esett már át a koronavírus-fertőzésen.

A londoni kormány azért is siet az oltással, mert a világon az ötödik legtöbben ott haltak meg a koronavírus miatt. Már meghaladta a 90 ezret a halálos áldozatok száma.

Biztató az, hogy egy másik világrangsorban. Lakosságarányosan a negyedik helyen állnak a beoltottakat tekintve. Percenként 140 embert oltanak be, és az Európai Unióban még nem engedélyezett, brit fejlesztésű AstraZeneca vakcinából hamarosan heti kétmilliót tudnak majd felhasználni.

Belgiumban viszonylag kedvezően alakul a járványhelyzet. Az egészségügyi minisztérium viszont arra figyelmeztetett, hogy a higiéniai előírások be nem tartása esetén a fertőzőbbnek tartott brit és dél-afrikai vírusmutáció várhatóan rohamosan terjedni kezd az országban.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!