2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Vezércikk 14:05

Külföld

Elutasították a Köpcös néven ismert, volt mexikói drogbáró fellebbezését

Az illetékes New York-i fellebbviteli bíróság kedden elutasította a Köpcös (El Chapo) néven ismert mexikói Joaquín Guzmán, volt drogbáró fellebbezését.

  • Elutasították a Köpcös néven ismert, volt mexikói drogbáró fellebbezését

Guzmán egyik védője a beadványban a többi között azzal érvelt, hogy a korábbi elmarasztaló ítélet nem tartható fenn az esküdtszék alapeljárás során szerinte elkövetett eljárási szabálytalanságai, illetve amiatt, ahogyan a 64 éves védencével bánnak a börtönben.

A törvényszék azonban elutasította az érvelést és ezzel a fellebbezést is. Guzmán jogászcsapata erre válaszul bejelentette, hogy a legmagasabb fokú amerikai bírósághoz készülnek fordulni.

Guzmánt 2016-ban tartóztatták le Mexikóban - ahol korábban kétszer is megszökött a börtönből - és rövid időn belül kiadták őt az amerikai hatóságoknak.

Az Egyesült Államok történetének egyik legnagyobb kábítószerperében a mexikói Sinaloa-kartell egykori vezetőjét tíz rendbeli bűncselekményben találták bűnösnek. A vádpontok között bűnszövetkezet létrehozása, összeesküvés pénzmosásra, kokain, heroin, marihuána és más kábítószerek nemzetközi terjesztése, tűzfegyverek használata szerepel.

Guzmánt 2019 júliusában életfogytig és további 30 évig tartó börtönbüntetésre ítélték. Jelenleg az egyik coloradói fegyházban tölti büntetését.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!