2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Elutasította a román szenátus a kisebbségek személyi elvű autonómiájáról szóló törvénykezdeményezéseket

Elutasította a román szenátus kedden a kisebbségek személyi elvű autonómiájáról szóló kerettörvénynek, illetve a magyar közösség személyi elvű autonómiastatútumának tervezetét, amelyet 16 évvel ezelőtt terjesztett be a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) több képviselője.

  • Elutasította a román szenátus a kisebbségek személyi elvű autonómiájáról szóló törvénykezdeményezéseket

A 2004 júniusában benyújtott tervezeteket a képviselőházban még abban az évben leszavazták, de a végső döntés meghozatalára hivatott szenátusban azóta sem tűzték napirendre.

A keddi szenátusi szavazáson mindkét tervezetet 121-9 arányban vetették el, azokat csak az RMDSZ támogatta.

A törvényjavaslatokat kidolgozó - most már az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) ügyvezető elnöki tisztségét betöltő - Toró T. Tibor az MTI-nek azt mondta: a kormánypárt feltehetően azért fújta le a port a rég elfektetett tervezetekről, hogy Klaus Iohannis államfőnek az Erdélyt fenyegető "magyar veszéllyel" kapcsolatos doktrínáját igazolja.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!