2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Külföld

Elfogtak két terroristagyanús szíriai férfit Németországban

Elfogtak és előzetes letartóztatásba helyeztek két terroristagyanús szíriai férfit Németországban - közölte hétfőn a szövetségi legfőbb ügyészség.

  • Elfogtak két terroristagyanús szíriai férfit Németországban

A különleges rendőri egységek mozgósításával elfogott férfiak egyike az ügyészség szerint az al-Kaida nemzetközi iszlamista terrorhálózat szíriai szervezeteként számon tartott - mára a Haját Tahrír as-Sám elnevezés használatára áttért - an-Nuszra Front tagja volt, és 2012. július 10-én részt vett a szíriai hadsereg egy alezredesének kivégzésében.

A másik férfi a gyanú szerint az an-Nuszra Front támogatója volt, és megörökítette az életét súlyos bántalmazások után elvesztő katona kivégzését. A háborús bűncselekményt dicsőítő szavakkal kommentálta. A felvételt azzal a szándékkal készítette, hogy felhasználja a dzsihadista szervezet propagandájában.

A gyanúsítottak életkorát nem közölték, és azt sem, hogy mikor és hogyan kerültek Németországba.

A német hatóságok az utóbbi években több szíriait fogtak el a hazájukban 2011 óta zajló polgárháborúban elkövetett bűncselekmények gyanúja miatt. Vannak köztük a Bassár el-Aszad vezette rezsim ellen lázadó szervezetekhez sorolt emberek mellett olyanok is, akik a damaszkuszi vezetés oldalán tevékenykedtek. Rendszerint menedékkérőként érkeztek Németországba, többnyire 2015-ben.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!