2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Külföld

Egyre erőszakosabbak a tüntetések Párizsban

Újabb összecsapásokra került sor a tüntető franciák és a párizsi rendőrség között. A páncélos rohamrendőrök pajzsokkal és könnygázzal próbálták féken tartani a radikalizálódó tüntetőket akik kövekkel és petárdákkal dobálták őket. A demonstrálók ellen rohamra is indultak, gumibotokkal csépelték a tüntetés résztvevőit.

  • Egyre erőszakosabbak a tüntetések Párizsban

Az elégedetlenség onnan ered, hogy Emmanuel Macron francia elnök a parlamentet megkerülve, különleges alkotmányos jogkörére hivatkozva fogadta el nyugdíjreformot, amely két évvel, 62-ről 64 évre emeli a nyugdíjkorhatárt.

Már a tervezet bemutatásakor is tüntetéshullám kezdődött, csütörtökön több mint kétszáz ember őrizetbe vettek.

Az ellenzéki jobboldali Nemzeti Tömörülés frakcióvezetője szerint ez a helyzet a kormány és Emmanuel Macron totális kudarcának beismerése. Marie Le Pen hangsúlyozta, hogy az ő csoportja is bizalmatlansági indítványt nyújt be a kormány ellen, de kész megszavazni a baloldal javaslatát is a kabinet megbuktatására.

Reagált a magyar külügy

Ha ezek után bárki a magyar jogállamiságot kritizálja, nevessük ki együtt

- így reagált a külgazdasági és külügyminiszter arra, hogy a franciák parlamenti szavazás nélkül módosították a nyugdíjtörvényt.

Szijjártó Péter emlékeztetett arra is, hogy Németországban pedig feles többséggel a választási törvényt változtatták meg.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Megállapodás született az Egyesült Államok és Niger között az afrikai országban állomásozó amerikai katonák kivonásáról - közölte az ügyet ismerő forrás a Reuters hírügynökséggel pénteken, miután Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes a nigeri vezetéssel tárgyalt.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!