A járvány egyik gócpontjának számító Venetóban több mint három hónap kellett az új fertőzöttek és a halottak napi számának lenullázásához.
A tartományban terjedt el elsőként a koronavírus-járvány: február 23-án vesztegzár alá helyezték Vo'Euganeo kisváros 3500 lakosát.
A majdnem 5 millió lakosú tartományban azóta több mint 19 ezer fertőzöttet szűrtek, jelenleg valamivel több mint tizenkilencezer a betegek száma. A halottak száma megközelítette a kétezret.
Olaszországban 32 264-re csökkent az aktív fertőzöttek száma, miközben a gyógyultaké 165 ezer fölé emelkedett. Kórházban valamivel kevesebb mint ötezer beteg van, 287-en intenzív osztályon. Utóbbiak száma márciusban megközelítette a négyezret.
A halottak száma az utóbbi egy nap alatt 53-mal emelkedett. A gyógyultakat és halottakat is számolva a diagnosztizált fertőzöttek mennyisége elérte a 234 998-t. Az új fertőzöttek száma - a halottakat is számolva - egy nap alatt 197-tel emelkedett, ebből 125 esetet Lombardiában szűrtek.
Rómában lezártak egy idős betegeknek fenntartott rehabilitációs intézetet, miután egy páciens meghalt az új koronavírus-fertőzésben, további 35 személy pedig pozitívnak bizonyult, köztük az egészségügyi személyzet tagjai és a betegek rokonai.
Domenico Arcuri járványügyi kormánybiztos egy vasárnapi interjúban elmondta, hogy az utóbbi nyolcvan napban 390 millió szájmaszkot osztottak szét a kórházakban és a lakosság között. Arcuri hangsúlyozta, hogy a járványgörbe folyamatos laposodása nem jelenti a vészhelyzet elmúlását. "Az olasz egészségügy viszont sokkal felkészültebb, mint a járvány terjedésének kezdetekor, amikor tehetetlenül és fegyvertelenül álltunk" - jelentette ki, hozzátéve, hogy jelenleg kétszer annyi intenzív hely áll rendelkezésre mint február végén. Megjegyezte, hogy feladatnak most a tünetmentes pozitívak felkutatása számít. Hétfőtől kísérleti jelleggel négy olasz tartományban indul el az Immuni nevű kontaktkereső mobilalkalmazás, amelyhez eddig 4 millió olasz csatlakozott.
Spanyolország kilenc tartományában egy hete nem regisztráltak új halálesetet
Az elmúlt egy hétben nem regisztráltak koronavírus okozta halálesetet Spanyolország 17 tartományából kilencben, valamint a két észak-afrikai exklávéban, Ceutában és Melillában - közölte a spanyol egészségügyi minisztérium vasárnap.
Az érintett tartományok között van például Andalúzia, Baszkföld, Murcia, Kasztília-La Mancha, a Kanári- és a Baleár-szigetek.
A jelentés szerint hét nap alatt 72-en hunytak el a fertőzés következtében a dél-európai országban, a halálos áldozatok száma elérte a 27136-ot.
Az elmúlt egy napban 102 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, míg összesen 241 550 esetet igazoltak.
"A kockázat fennáll" - mondta Pedro Sánchez miniszterelnök vasárnapi sajtótájékoztatóján, ahol megerősítette a korábbi sajtóértesüléseket, miszerint azokon a nyilvános helyeken, ahol nem lehet betartani az előírt másfél-két méteres távolságot, kötelező marad a szájmaszk viselése azt követően is, hogy két hét múlva lejár a járvány miatt három hónapja bevezetett szükségállapot.
A kormány keddi ülésén fogadja el azt a szabályozás-tervezetet, amellyel a járványügyi intézkedések feloldása után szavatolná a biztonságot addig, amíg tart az "egészségügyi vészhelyzet".
A kormányfő kitért arra is, hogy június 26-án 75 ezer spanyol háztartásban 255 ezren részesülnek először a létfenntartáshoz szükséges alapjövedelemben, amelyet egy hete vezettek be tekintettel arra, hogy a járvány súlyosbította a szegénységben élők helyzetét.
Az eddigi legkevesebb napi brit haláleset, Skóciában most először nem volt halálos áldozat
A koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások március végi bevezetése óta nem mért mélypontra csökkent az újonnan kimutatott fertőzések és a halálesetek napi száma Nagy-Britanniában. Skóciában most első ízben egyetlen halálesetről sem érkezett jelentés.
A brit egészségügyi minisztérium vasárnap esti ismertetése szerint az előző este zárult 24 órában 77 koronavírus-beteg halálát regisztrálták a hatóságok.
Országosan eddig 40 542 olyan haláleset történt, amelyet szűrővizsgálattal bizonyított módon koronavírus-fertőzés okozott. Ez a legalacsonyabb napi halálozási adat azóta, hogy két és fél hónapja érvénybe léptek a járvány megfékezését célzó nagy-britanniai intézkedések.
A nagy-britanniai Covid-19-járvány április közepi tetőzésének idején 940 felett járt a napi halálesetek átlagos száma.
A szakemberek rendre hangsúlyozzák, hogy a hétvégéken általában kevesebb halálozási adatot dolgoznak fel az egészségügyi hatóságok, és az összesítésből most kimaradt halálesetek a következő napokban megemelhetik a számokat. Az utóbbi 24 órában országosan feljegyzett 77 haláleset azonban a korábbi hétvégékkel együtt is az eddigi legalacsonyabb napi halálozási adat Nagy-Britanniában a március 23-án elrendelt korlátozó intézkedések érvénybe lépése óta.
Ebben az időszakban most először telt el 24 óra úgy, hogy Skóciában a nyilvántartás szerint egyetlen koronavírus-beteg sem halt meg.
Észak-Írországban - a járvány elhatalmasodása óta másodszor - szintén nem jelentettek halálesetet vasárnap az egészségügyi hatóságok az előző 24 óráról.
Vasárnap esti tájékoztatásában a brit egészségügyi tárca közölte: vasárnap délig egy nap alatt 142 123 koronavírustesztet végeztek Nagy-Britanniában, és 1320 új fertőzést azonosítottak.
Az újonnan kiszűrt esetek száma is most a legalacsonyabb a járványellenes intézkedések bevezetése óta. Áprilisban naponta 6-7 ezer új koronavírus-fertőzést azonosítottak szűrővizsgálatokkal.
A brit egészségügyi hatóságok szerint az R reprodukciós ráta országos átlagban jelenleg 0,7-0,9 között jár, ami azt jelenteni, hogy tíz koronavírus-fertőzött átlagosan tíznél kevesebb másik embernek adja tovább a Covid-19 betegséget okozó vírust.
Az 1 alatti R ráta a járvány terjedésének lassulását jelzi.
A vasárnapi adatismertetés szerint a járvány kezdete óta eddig elvégzett koronavírus-szűrések száma megközelítette az 5,8 milliót. A leletek közül 286 114 lett pozitív.
MTI