2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Dunakeszin gyártott magyar vasúti kocsikat vásárol Egyiptom

Újabb fantasztikus külgazdasági siker: több mint 600, Dunakeszin gyártott magyar vasúti kocsit vásárol az Egyiptomi Nemzeti Vasúttársaság - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán.

  • Dunakeszin gyártott magyar vasúti kocsikat vásárol Egyiptom

 

Az alexandriai ünnepélyes átadó ünnepségen elhangzott, hogy Magyarország az orosz konzorcíumi partnerével közösen egy olyan modern egyiptomi úthálózat kiépítésében segédkezik, amely az országot a világ többi pontjával köti össze. A tájékoztatón az egyiptomi fél arra is kitért, hogy átfogó fejlesztésbe kezdenek, valamennyi vasúti kocsijukat felújítják, az állomány egyharmadát, 1300 darabot pedig lecserélik.

Szijjártó Péter arról beszélt, hogy a 2021-es esztendő is eddig a járvány elleni küzdelemről szólt, majd megjegyezte, hogy a világjárvány miatt a tavalyi évben több mint 3 százalékkal esett vissza a világgazdaság GDP-je.

Majd az ünnepségen is beszélt arról, hogy Egyiptommal jó ideje ápolnak jó viszonyt és folyamatosan keresik az együttműködési lehetőségeket. Ennek egyik eredményeként a magyar-egyiptomi külkereskedelmi forgalmat a két és félszeresére emelték, amely évek óta 350 millió dolláros kereskedelmet jelent. 

A nyertes pályázat mérföldkő a magyar és egyiptomi kapcsolatok terén - húzta alá Szijjártó Péter.

Szijjártó: Az eddigi legnagyobb üzletet kötöttük meg Egyiptommal

A sajtótájékoztatón az egyiptomi külügyminiszter hangsúlyozta, hogy a két ország közötti kapcsolat megerősödött az utóbbi években, és azon dolgoznak, hogy ezt még magasabb szintre emeljék. Elhangzott, hogy számos dologban egyetértenek Magyarországgal, legyen szó regionális vagy nemzetközi ügyekről.

Sameh Shoukry ezt követően kitért arra, hogy ma két megállapodást írtak alá. Ezek egyike egy fejlesztési együttműködésről szól, míg a másik egy agrár területén megvalósuló kapcsolat. Ennek kapcsán az egyiptomi tárcavezető kitért arra, hogy több diákjuk részesül magyarországi ösztöndíjban.

Shoukry azt is bejelentette, hogy a magyar fél 1300 magyar-orosz gyártmányú vasúti kocsit biztosít országa számára. A sajtótájékoztatón az is kiderült, hogy Szijjártó Péter részt vesz az alexandriai ünnepségen, amelyet az első szállítmány megérkezésének apropójából tartanak. Az egyiptomi külügyminiszter arra is rámutatott, hogy Magyarország sokat tesz azért, hogy az EU megértse az észak-afrikai ország álláspontját többek között a palesztin vagy az illegális migráció ügyében.

Szijjártó Péter a tájékoztatón hangsúlyozta, hogy mindig nagy figyelmet fordítottak a két ország közötti együttműködés során a kölcsönös tiszteletre. Mindig keresték azokat a formákat, amelyekkel segíteni tudták egymást.

A magyar tárcavezető kiemelte, hogy a hazai közlekedési ipar egyik legnagyobb exportügyletét "ütötték nyélbe" Egyiptomban.  Ugyanis az Egyiptomi Nemzeti Vasúttársaság úgy döntött, hogy modernizálja a vasúti kocsi állományát, és a belföldi személyszállítás érdekében 1300 vasúti kocsit vásárolnak több mint 365 milliárd forint értékben. A vasúti kocsi beszerzésre kiírt tendert egy magyar és egy orosz cég konzorcíuma nyerte meg. Ezek közül több mint 670 darabot Dunakeszin gyártanak majd le. Az 1300-ból eddig 259 kocsi érkezett meg, és ma Alexandriába megérkezett az első négy Dunakeszin legyártott kocsi is. A vasúti kocsik a mai naptól 2023-ig érkeznek majd járművek az észak-afrikai országba - mondta el Szijjártó Péter.

Majd hozzátette, hogy ez a győztes tender nem valaminek a vége, hanem inkább a kezdete. A jövőben lehetőség nyílik tehát arra, hogy a két ország közötti kapcsolat újabb együttműködési területekkel gyarapodjon.

Egyiptom bebizonyította, hogy a tengeren megállítható az illegális migráció

Egyiptom bebizonyította, hogy az illegális migrációs a tengeren is megállítható, ezért minden, feltétel nélküli támogatást megérdemel az Európai Uniótól - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Kairóban, Számeh Sukri egyiptomi kollégájával folytatott tárgyalások után. 

Szijjártó Péter a sajtótájékoztatón felhívta a figyelmet arra,  hogy Egyiptom hat éve lezárta partvidékét az illegális migráció előtt, sikeresen tette ezt, és azóta bebizonyította: hazugság az, hogy tengeren megállíthatatlan az illegális migráció.

"Egyiptom ezzel nagy szolgálatot tesz egész Európának, főleg most, hogy az illegális bevándorlásnak komoly egészségügyi kockázatai is vannak. Ezért Egyiptom minden támogatást megérdemel az Európai Uniótól. Ezért tiltakozunk az ellen, hogy az Európai Bizottság politikai feltételekhez kösse a támogatások kifizetését Egyiptom számára" - szögezte le a Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter arról is beszámolt, hogy már tizedik alkalommal folytat egyeztetést Sameh Shoukry egyiptomi külügyminiszterrel. 

Jó barátok vagyunk, ez már tizedik találkozónk Sameh Shoukry külügyminiszterrel. Rövidesen élőben jelentkezünk Kairóból 🇪🇬

Közzétette: Szijjártó Péter – 2021. február 23., kedd

Az első kocsik már úton (egészen pontosan hajón) vannak, úgyhogy irány Kairó, aztán Alexandria - olvasható a bejegyzésben.

Újabb fantasztikus külgazdasági siker: több mint 600, Dunakeszin gyártott magyar vasúti kocsit vásárol az...

Közzétette: Szijjártó Péter – 2021. február 22., hétfő

A tárgyalás további részleteiről portálunk a nap folyamán beszámol majd.

Facebook/Hír TV/MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!