2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:35

Külföld

Donald Trump eltávolításáért szervezkedik Soros György

Az amerikai Demokrata Párt Soros György segítségével juttatta börtönbe Donald Trump elnök volt kampánymenedzserét, Paul Manafortot. Ezt az amerikai elnök ügyvédje, Rudi Giuliani nyilatkozta a Blaze című amerikai konzervatív televíziónak. Giuliani azt is elmondta, hogy Soros György nemcsak a 2016-os elnökválasztási kampány során akarta megakadályozni Trump megválasztását, de azóta is pénzeli az elnök ellenes csoportokat, sőt az elnök elmozdítására indított vizsgálatot is befolyásolni akarja.

  • Donald Trump eltávolításáért szervezkedik Soros György

Hamisítvány volt az az úgynevezett fekete főkönyv vagyis titkos könyvelés dosszié, amely alapján Paul Manafortot 7 és fél év börtönre ítélték. Ezt közölte Donald Trump elnök ügyvédje, Rudi Giuliani a The Blaze nevű amerikai konzervatív televízióban. Donald Trump kampánytanácsadója Viktor Janukovics ukrán elnöknek lobbizott Washingtonban, jövedelmét nem vallotta be, és a hatóságokat is félrevezette.

Giuliani most azt nyilatkozta, hogy Manafortot Barack Obama, Soros György és az ukránok közösen juttattá börtönbe, hamis bizonyítékok alapján. Még Obama kérte meg az ukránokat arra, hogy vizsgálódjanak Manafort ügyében, mert ezzel akarták befeketíteni az elnökségért kampányoló Donald Trumpot.

Manafort után az amerikai kormány és Soros György által együtt finanszírorozott Korrupció Ellenes Akciócsoport nevű ukrán civil szervezet vizsgálódott. A civil szervezetről később kiderült, hogy csak nevében foglalkozott a korrupció elleni harccal, sokkal inkább politizált, még 4 és félmillió dollárnyi amerikai kormányzati támogatást is eltüntetett, amiért most nyomoznak is ellene. Giuliani azt is elmondta, hogy a Manafort elleni vizsgálatban feltűnt egy olyan FBI ügynök, aki ma már Soros György egyik alapítványának alkalmazásában áll.

Obama és Soros végül nem járt sikerrel, mert Donald Trumpot elnökké válaszotották. Trump többször utalt arra, hogy egy titkos csoport próbálta megakadályozni megválasztását, és kampányígéretei megvalósítását, például a mexikói határfal megépításét. Ez a csoport – amire Trump Deep State-ként vagyis mély államként szokott utalni – demokrata politikusokat, baloldali újságírókat, diplomatákat, bírókat, ügyészeket, államigazgatási vezetőket, sőt titkosszolgálati alkalmazottakat is magában foglal. Trump szerint az Ukrajnával kapcsolatban indított mostani vizsgálat is ugyanarra fog jutni mint amit az orosz beavatkozást vizsgáló bizottság vagyis az elnök nem követett el törvénytelenséget, takargatnivalója pedig a demokratáknak van.

HírTV

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!